Az újon Taksony otthonába, azaz Dunaharasztiba látogatott a Hódmezővásárhelyi FC. Jól is kezdett Szűcs Róbert csapata, kiegyenlített meccset játszottak vedéglátóikkal, majd negyed óra elteltével mégis hátrányba kerültek – igaz, a bátran futballozó HFC húsz perccel később egy veszélyes Geiger-szabadrúgás utáni szögletet követően egyenlíteni tudott, miután Hrabovszki indult meg a kapu felé, és senki nem tudta őt megállítani.
A fordulás után is hasonlóan telt a játék, majd az 59. percben jött a fordulat, amikor Jankelic Iván megkapta második sárga lapját, így haasonlóan az első meccshez, most is emberhátrányba került a HFC. Így is megvoltak a lehetőségei a vásárhelyieknek, Katona közeli fejese pont a kapus kezében landolt, és Hrabovszki szerezhetett volna egy ugyanolyan gólt – azonban a 74. percben egy előreívelt labda pattant Namquita elé, aki kapásból nagy gólt lőtt Krnács kapujába. A HFC Kovács Zsolt lerántását is számon kérheti Szabó Levente sporttárson – hiába volt egyenrangú partnere a Taksonynak a Hódmezővásárhely, ez most nem párosult ponttal.
A Vásárhelyre jövő héten a Dabas vár – méghozzá ez lesz a HFC szezonbeli első hazai meccse, hiszen ezúttal már saját stadionjában fogadhatja ellenfelét a HFC, amíg nem indul el a fedett lelátó építése.
NB III Közép csoport, 2. forduló
Taksony SE – Hódmezővásárhelyi FC 2-1 (1-1)
Dunaharaszti, vezette: Szabó Levente (Pipicz Norbert, Köteles Csaba)
Taksony: Ivancsics – Hesz, Nagy S., Bene, Farkas Á., Namquita, Szemán (Szalay, 63.), Patály, Pfister (Kozári, 76.), Szilágyi M., Győri (Sárossy, 11.). Edző: Szabados Tamás.
HFC: Krnács – Jankelic, Tóth J., Szabó Cs., Mezei, Katona, Szabó M., Geiger, Vass A., Hrabovszki, Kovács Zs. Edző: Szűcs Róbert.
Gól: Namquita (14., 70.) ill. Hrabovszki (34.)
Sárga lap: Bene (78.), Ivancsics (93.) ill. Tóth J. (53.), Mezei (94.)
Kiállítva: Jankelic (59.)
Szűcs Róbert: – Tíz emberrel is voltak lehetőségeink, de ahhoz rutintalanok vagyunk, hogy elbírjuk azt, hogy fél órát játsszunk emberhátrányban.
Fotó forrása: hfc1912.hu
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




