Hiába vezetett kétszer is, még a szünet előtt, majd közvetlenül a fordulás után is gólt kapott a Hódmezővásárhelyi FC a Budapest Honvéd II. ellen. Tíz perccel a második félidő kezdetét követően ráadásul kényszerűségből kapust is kellett cserélnie Kandó Róbertnek, a teljesen nyílt mérkőzés azonban a hajrában dőlt el: ekkor két kontrával eldöntötte a meccset a Honvéd II.
Közel egy órán át jól tartotta magát az SZVSE a Dabas-Gyón otthonában, azonban a hajrában a tabellán előkelőbb helyen álló hazaiak eldöntötték a találkozót – hiába volt partiban az SZVSE, ez most nem ért pontot.
NB III. Közép csoport, 23. forduló
Hódmezővásárhelyi FC–Budapest Honvéd II. 2–5 (2-2)
Hódmezővásárhely, zárt kapuk mögött. Vezette: Molnár Réka (Vrbovszki, Ancsin).
HFC: Kandó (Weszelovszky, 54.) – Zahorán, Gyüre (Orovecz, 54.), Gyürki, Váradi, Molnár Á. (Rau, 70.), Mezei (Bata, 54.), Orosz, Ludánszki, Katona (Huszár, 81.), Tapiska. Edző: Kandó Róbert.
Honvéd II.: Dúzs – Török K., Csörgő, Eördögh (Zvara, 61.), Lukács, Németh B. (Kerezsi, 72.), László, Irimiás (Keresztes, 86.), Erdélyi (Benczenleitner, 61.), Buna, Kovács (Suleiman, 61.). Edző: Simon Miklós.
Gól: Váradi (17.), Tapiska (31.), ill. Lukács D. (28.), Eördögh (46.), Irimiás (47.), Benczenleitner (89.), Keresztes (94.).
Dabas-Gyón–SZVSE 3–0 (0-0)
Dabas, zárt kapuk mögött. Vezette: Práth Dávid (Gordos, Chikán).
Dabas-Gyón: Megyeri – Bartucz, Száhl, Haszner, Molnár J. (Dunai, 78.), Popovics (Juhász, 85.), Ablonczy, Lucz, Karacs (Szabó P., 56.), Hirman, Grabant. Edző: Aczél Zoltán.
SZVSE: Zsibrita – Kormányos, Tóth I. (Bakó, 78.), Csamangó (Hatvani D., 69.), Beretka, Csanádi (Kelemen V., 49.), Fülöp, Dóra, Bodor (Oláh, 69.), Papp Á. (Pócs D., 69.), Zana. Edző: Paksi Péter.
Gól: Lucz V. (62.), Bartucz (68.), Ablonczy (91.).
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




