Megye II tabella megtekintése

Pontosztozkodás a Megye II rangadóján.

A hajrában mentett pontot a Székkutas a Móravárosi Kinizsi otthonában.Igazi hatpontos derbit rendeztek szombaton a Megye II-ben, ugyanis a harmadik helyen álló Móravárosi Kinizsi, a negyedik H-Fest Székkutast látta vendégül Domaszéken. A találkozót megelőzően 4 pont volt a két csapat közti különbség, igaz a Kinizsi egy meccsel többet játszott ellenfelénél. A mérkőzést nagy iramban kezdte a vendég együttes, az első komolyabb lehetőségre bő negyedórát kellett várni, ekkor egy beadást követően Nagy András elé került a labda, ám az egykori vásárhelyi középpályás öt méterről leadott lövését, hatalmas bravúrral védeni tudta Schmidt. A gólt ugyan megúszta a Kinizsi, ám a menteni igyekvő Kovács Péter meghúzódott, úgyhogy kényszerűségből már a 18. percben cserélnie kellett Gerebicz Attilának – Nikolényi állt be a rutinos védő helyére. Ezt követően az első félidőben több ziccer már nem alakult ki, a Móraváros nagyon masszív falat húzott a kapuja elé, így hiába birtokolta többet a labdát a Székkutas, nem tudott lövőhelyzetet kialakítani a vendég együttes. A szünetre 0-0-val vonulhattak a csapatok.A második játékrész elején Barna Gábor szlalomozott át a székkutasi védők között, ám a látványos szólóját követően, fölé lőtt a Kinizsi csatára. Az 57. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat: egy bedobást követően Laczi Zoltán csúsztatott meg egy labdát, amit aztán Bacsa Dániel közvetlen közelről a kapuba juttatott. A bekapott gólt követően, még nagyobb fokozatba kapcsolt a Székkutas, ám a Kinizsi védelme rendre tisztázni tudott a vendég támadók elől, amikor meg nem, akkor a kapufa segítette ki a hazaiakat Barna Ákos fejesénél. A 80. percben eldőlhetett volna a mérkőzés – Magyar Béla iramodott meg a baloldalon, majd a tizenhatoson belülre érve buktatták, a játékvezető nem ítélt büntetőt, pedig a hazaiak támadója súlyos sérülést szenvedett – letört a bokájából egy 2 mm-es csontdarab, és a szalagjai is meghúzódtak. A 31 éves játékost a mentők vitték el, így a mérkőzés alatt két alapemberét is elvesztette sérülés miatt a Móraváros. Az utolsó öt percben mindent egy lapra feltéve támadt a Székkutas, és a nagy rohamoknak meg is lett az eredménye: a 93. percben egy beadás után, Nagy András fejelhetett egy méterre a gólvonaltól, és a labda a kapufa érintésével bepattant, ezzel életben tartotta a Székkutas a dobogóról szőtt álmait.

Csongrád megyei II. osztály, 25. forduló
Móravárosi Kinizsi – H-Fest Székkutas 1-1 (0-0)
Domaszék, Domaszéki Sportpálya. Vezette: Kádár Németh Zoltán (Juhász Szabolcs Olivér, Orosz Kornél).
Móravárosi Kinizsi: Schmidt – Kovács P. (Nikolényi G., 18.), Laczi Z., Faragó, Magyar B. ( Mezei A., 80.), Gofjár (Hódi P., 89.), Barna G. (László K., 90.) Kanalas, Lukovics, Beke, Bacsa.
H-Fest Székkutas: Miklós M. – Huszár, Kis D., Nagy A., Szabó I. (Homoki, 60.), Kovács R., Bujáki, Barna Á., Kabódi (Török R., 30.), Kis Á., Daraki.
Gól: Bacsa (57.) ill. Nagy A. (93.)

Fotó forrása: Móravárosi Kinizsi / Facebook

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei II. osztály

#Csapat nevePont
1.Deszk SC65
2.MAKÓ FC II55
3.SÁNDORFALVA SK50
4.KSE BALÁSTYA48
5.Tömörkény KSE47
6.FK 1899 SZEGED46
7.MÁRTÉLY SK44
8.St. Mihály FC43
9.Csanytelek SC34
10.MINDSZENTI SC SE33
11.CSENGELE KSE27
12.ZÁKÁNYSZÉK KSK21
13.ÜLLÉSI ISE20
14.FÖLDEÁK TC12
15.NAGYMÁGOCS SE0