Ragaszkodtak Ádám Martinhoz Dél-Koreában

Akadtak érdeklődők, de egyelőre marad a klubjában.

A nyáron is felmerült a csapatváltás Ádám Martin kapcsán: az Ulszan Hyundai támadója most elárulta, voltak ugyan érdeklődők, de egyelőre marad a dél-koreai csapatnál.

Volt egy Championship-csapat (angol másodosztály), egy francia és két belga, ezekről tudok, örültünk, hogy szeretnének ennyi helyen látni, de nagyon ragaszkodott hozzám a vezetőedző és az egész klub is, így nem volt kérdés, hogy maradok most. Viszont ha lesz olyan ajánlat, ami szakmailag mind nekem, mind a klubnak megfelelő, azt gondolom mindenképp lépni kell – nyilatkozta az M4 Sportnak adott interjújában Ádám Martin.

Az immáron kétszeres apuka elmondta, a baba és az anyuka is jól vannak. A forráskúti támadó most itthon van, hiszen szombaton Szerbia ellen játszik Európa-bajnoki selejtezőt a magyar válogatott, majd három nappal később Litvániában lesz fellépése a nemzeti csapatnak a sorozatban.

Meglátjuk, milyen szerepem lesz. Ha kapok 5, 10, 20 vagy 45 percet, nekem mindegy, én megpróbálom a legtöbbet kihozni, nyilván most a Barni [Varga Barnabás] nagyon jó formában van, rúgdossa a gólokat a Fradiban, így azt gondolom, ő lesz az elsőszámú csatár, főleg a szerbek ellen, de nincs ezzel semmi baj – tette hozzá Ádám Martin.