NB III tabella megtekintése

Győzött a HFC, kikapott a Makó

Felemás rajt az NB III.-ban.

Remekül kezdte a bajnokságot a Hódmezővásárhelyi FC, amely az első percekben is beszorította a Ceglédet az idénynyitó bajnokin, majd az első negyed óra végén egy kontrát vitt végig a HFC, ezt pedig Bata Kristóf fejezte be. A folytatásban felélénkült a Cegléd játéka, Markó szabadrúgása után a korábbi HFC-támadó, Pleszkán fejese csattant a keresztlécen, majd ismét Pleszkán fejesénél kellett nagyot védenie Weszelovszkynak. A félidő hajrájában aztán egy saját térfélen eladott labdát büntett meg a Vásárhely, Tapiska passzolt a kapuba, 0-2.

A szünet után kezdeményezőbb volt a Cegléd, amely Kelemen lövése után másodjára találta el a kapufát, majd a gólvonalról kellett felszabadítania a HFC-nek. Az idő a vásárhelyieknek dolgozott, márpedig csupán negyed óra maradt, amikor továbbra is kétgólos volt az előnyük: igaz, Lukács is centiket tévesztett, a kapufa megint a HFC-vel volt. Az utolsó tíz percre viszont zárkózott a Cegléd, Pappnak összejött a szépítés, viszont a HFC jól bírta a nyomást a végén, sőt, még helyzetbe is került – értékes idegenbeli győzelemmel kezdett Koncz Zsolt csapata!

Makón veszélyesebb volt az újonc a Monor kapujára, sőt, Pócs Tamás egy beadás után a kapufát találta el. A félidő hajrájában Babolek fűzte át magát a védőkön, de tizenhatoson belüli lövése elment a kapu fölött: hiába a makói erőfeszítések, nem hozott gólt az első 45 perc.

Makón úgy tűnt, egyetlen találat akár az egész meccset eldöntheti, végül ez így is lett: a Monor egy kontrát tudott végigvinni, amiből meg is szerezték a vezetést. Bár több mint fél óra hátra volt, és mindkét csapat előtt adódott lehetőség, a Makónak nem sikerült kiegyenlítenie, így vereséggel rajtolt a bajnokságban.

NB III. Közép csoport, 1. forduló

Cegléd–Hódmezővásárhelyi FC 1–2 (0-2)
Cegléd, vezette: Leél-Őssy Ádám (Kovács B., Sudicky).
Cegléd: Mikler – Bagó, Godzsajev, Lukács (Kocsis, 79.), Kuti, Pleszkán (Kelemen, 52.), Polyák (Kovács K., 89.), Szabó R., Szász, Markó (Hamar, 79.), Ángyán (Papp Gy., 52.). Edző: Mink Olivér.
HFC: Weszelovszky – Zahorán, Huszár, Ondrejó (Mezei, 87.), Bata (Gyürki, 87.), Molnár Á. (Orovecz, 71.), Bány, Povázsai, Orosz, Tapiska (Kiss K., 57.), Hegedűs M. (Katona, 71.) Edző: Koncz Zsolt.
Gól: Papp Gy. (82.), ill. Bata (14.), Tapiska (39.).

Makó–Monor 0–1 (0-0)
Makó, vezette: Nagy Attila László (Juhász L., Kiss S.).
Makó: Bordás – Tamaskó (Varga R., 69.), Dóra (Széll, 58.), Seres, Pantelisz, Rózsahegyi (Magyar, 58.), Babolek (Rabecz, 77.), Zámbori, Sziklási, Major (Juhász, 69.), Pócs T. Edző: Siha Zsolt.
Monor: Bozsó – Barthel, Ficsor (Hulicsár, 65.), Haragos, Annus, Farkas Á., Hunya, Petrezselyem, Erős (Puskás, 83.), Juhász Zs. (Kántor, 55.), Torkos. Edző: Erős Károly.
Gól: Annus (53.).

(Fotó: Fejes Loretta)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14