NB III tabella megtekintése

Rangadó vár a Makóra

A tavalyi bajnokhoz utazik a HFC.

Hétközi fordulóval folytatódik az NB III. Közép csoportjának küzdelme, szerdán 13 órától pedig igazi rangadót vív a Makó FC hazai pályán, a Hódmezővásárhelyi FC pedig a tavalyi aranyérmes, idén visszafogottabban teljesítő Iváncsa vendége lesz.

Tovább íródik a Makó FC veretlenségi szériája, amely immáron 11 meccs óta nem talált legyőzőre. A vasárnapi ceglédi döntetlen, valamint a Kozármisleny győzelme után azonban első helyét át kellett adnia baranyai riválisának – szerdán pedig a másik, eddig kiemelkedő csapatot, a Dunaújvárost fogadja a hagymavárosi csapat. Egészen az elmúlt fordulóig az újvárosiak is veretlenek voltak, ám némi meglepetésre odahaza kaptak ki az újonc Balassagyarmattól. A két csapatot mindössze két pont választja el egymástól a második és harmadik helyen, miközben egyébként a Kozármisleny nyerhetőnek tűnő meccs előtt áll a Dabas-Gyón vendégeként – sorsfordító is lehet tehát a szerdai 90 perc, amelyre egyébként a belépés ingyenes lesz a szurkolók számára.

A HFC utolsó öt meccséből négyet is elveszített, ám helyzete így sem rossz, viszont ahhoz, hogy stabilizálni tudja pozícióját, nyernie kellene az Iváncsa otthonában. A tavalyi bajnokcsapat a nyáron edzőjét veszítette, és át is alakult kicsit, így idén eddig 12 meccsen 13 pontot szerzett – ugyanakkor figyelemre méltó, hogy utóbbi öt meccsén nem talált legyőzőre, három győzelem mellett utóbbi két mérkőzését egyaránt döntetlenre adta.

A szerdán 13 órakor kezdődő Makó FC–Dunaújváros és Iváncsa–HFC meccsekről eredménykövetővel jelentkezünk!

(Fotó: Ceglédi VSE)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14