NB II tabella megtekintése

Döntetlennel rajtolt a Szeged-Csanád GA

Nem hozott gólt a Vasas elleni idegenbeli meccs.

A védelmek játszották a főszerepet a Vasas-Szeged rangadó első félidejében: mindkét oldalon remekül zártak a hátsó csapatrészek. Urblík, majd Zuigéber löketénél akadt egy-egy lehetősége a két csapatnak, majd Haris tizenhatos sarkáról előtt labdáját ölelte magához Jova. A félidő utolsó percében Radó felívelését Tóth Milán csúsztatta meg, de pont Molnár-Farkas kezeibe, nem hozott gólt az első 45 perc.

A szünet után sem változott érdemben a játék képe, majd a félidő felét követően a Vasas került mezőnyfölénybe. A 75. percben Tóth fejelhetett teljesen üresen, de pont középre érkezett a kísérlete. Ezt a periódust kihúzta a Tisz-parti gárda, majd a hosszabbítás pillanataiban a Szeged is megnyerhette volna a meccset. A csereként beszállt Magyar bombáját Jova szedte ki a léc alól, majd nem sokkal később Óvári egy lecsorgót bombázott rá, de elkerülte a kaput – így őszi, hétgólos meccshez képest ezúttal nem hozott gólt a két csapat meccse.

NB II., 19. forduló

Vasas–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0-0
Budapest, Ilovszky Rudolf stadion, vezette: Antal Péter (Máyer, Nagy V.).
Vasas: Jova – Ódor, Otigba, Baráth – Girsik A., Urblík, Hidi M, Doktorics – Holender (Hinora, 66.), Tóth M., Radó (Zimonyi, 78.). Vezetőedző: Desits Szilárd
Szeged-Csanád GA: Molnár F. – Könczey, Szilágyi Z., Tóth B., Kővári – Papp Á. (Magyar Zs., 84.), Haris (Nyári P., 73.), Márkvárt, Zuigéber (Óvári Zs., 73.) – Borvető (Klausz M., 56.), Gajdos (Bíró B., 56.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.
Gól:

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23