Magyarországra látogatott az Európai Labdarúgó-szövetség szakembere, Margret Kratz, aki öt napon keresztül dolgozik együtt a magyar edzőkkel. A képzés elsősorban az U14-es korosztály fejlesztését célozza – számol be róla az mlsz.hu. A képzésre meghívót kapott a Szent Mihálynál dolgozó tréner, Hódi Zsuzsanna, valamint az osztrák St. Pölten légiósa, Vágó Fanny is.
Az UEFA delegációja eddig már kétszer tett látogatást az országban. Az Európai Labdarúgó-szövetség részéről Margret Kratz a napokban is Budapesten tartózkodik egy ötnapos női edzőképzési program keretében. Az első napon a régiók edzői az MLSZ székházában meghallgatták előadását és kialakították saját területük kiválasztási folyamatának tervét; majd a továbbiakban csatlakoztak hozzájuk az utánpótláscsapatok szövetségi edzői, több fiatal szakemberrel együtt. Velük a program Telkiben folytatódik, ahol szintén előadásokat hallgathatnak meg, illetve U14-es lány csapatoknak edzéseket is tartanak Margret Kratz vezetésével, hogy a gyakorlatban is minél jobban megismerjék a korosztály fejlődését leginkább szolgáló technikákat.
Fotó forrása: mlsz.hu




