NB III tabella megtekintése

Remek vasárnap az NB III.-ban

Az SZVSE háromgólos hátrányból állt fel.

Nagyszerű napot tudhatnak maguk mögött a Csongrád-Csanád megyei NB III-as csapatok.

Az SZVSE ugyan pocsékul kezdett, és a 40. percben már a harmadik gólt lőtte a Paks II., a Vasutasok azonban nem adták fel, és Hatvani Dániel két gyors gólját követően Kelemen Viktor nyolc perccel a vége előtt kiegyenlített. A hajrában akár a győzelmet is megszerezhette volna az SZVSE, ám így is bravúrosan mentett meg egy pontot.

Izgalmakban nem volt hiány Vásárhelyen sem, ahol az első félidő kiegyenlített játéka után kétszer is tizenegyest végezhetett el a Dabas-Gyón, Weszelovszky Gábor azonban mindkettőt megfogta. Mi több, Bata remek passza után Bojtos betalált, így a HFC újabb győzelmet szerzett!

NB III. Közép csoport, 28. forduló

Hódmezővásárhelyi FC–Dabas-Gyón 1–0 (0-0)
Hódmezővásárhely, zárt kapuk mögött. Vezette: Erdélyi Bence (Zsákai, Pálinkás).
HFC: Weszelovszky – Zahorán, Bata (Rau, 93.), Orovecz, Molnár Á. (67.), Mezei (Váradi, a szünetben), Orosz, Ludánszki, Katona, Forró, Bojtos (Tóth J., 86.). Edző: Kandó Róbert.
Dabas-Gyón: Megyeri – Száhl, Gaszner, Szabó P., Popovics, Ablonczy, Peres, Lucz, Dunai (Aczél, 86.), Hirman, Grabant. Edző: Aczél Zoltán.
Gól: Bojtos (84.).

SZVSE–Paks II. 3–3 (0-3)
Mórahalom, zárt kapuk mögött. Vezette: Kiss Anikó Tünde (Molnár, Erdélyi Á.)
SZVSE: Zsibrita – Kormányos, Tóth I. (Kelemen V., 55.), Mészáros, Ondrejó, Fülöp, Oláh (Csanádi, 81.), Hatvani (Beretka, 91.), Dóra, Bodor, Zana. Edző: Paksi Péter.
Paks II.: Rácz G. – Szekszárdi, Bognár, Szendrei, Gyurkits (Bognár, 74.), Debreceni, Kovács L., Szabó B., Budai (Zoltán, 64.), Görög, Delea (Ribár, 64.). Edző: Kindl István.
Gól: Hatvani D. (74., 77.), Kelemen V. (82.), ill. Szabó B. (10., 11-esből), Szendrei (35.), Budai (40.).

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14