A hétközi fordulót követően újabb játéknap következik az NB III. Közép csoportjában: mindkét Csongrád-Csanád megyei csapat hazai pályán játszik, a Hódmezővásárhelyi FC a Taksonyt, az SZVSE pedig a Majost fogadja vasárnap.
A vásárhelyiek hétközi, Körösladányban aratott sikerüknek köszönhetően már bent maradó helyen állnak: igaz, jelenleg csak több győzelmének köszönhetően előzi meg az egy meccsel kevesebbet játszott Vácot. Most az a Taksony érkezik Vásárhelyre, amely a tavaszi idényben még nem tudott nyerni, a kerete télen pedig alaposan átalakult. A jó formában lévő HFC-nek akkor érne igazán sokat az elmúlt hetek sikere, ha ezt a találkozót is be tudná húzni, hiszen így akár a 12. Dunaújvárost is befoghatná pontszámban, és zárkózhatna a középmezőnyhöz.
Talán az utolsó szalmaszálba kapaszkodhat az SZVSE, amely a sereghajtó Majost látja vendégül. Kilenc meccsel a vége előtt a Vasutasok hátránya 14 pont, azaz innentől már nem nagyon hibázhat, ha szeretné meghosszabbítani tagságát: most az a Majos érkezik, amely bár az Újpest II. ellen megszerezte szezonbeli első sikerét, legutóbbi négy meccsét elveszítette. Sőt, a hétközi, Dunaújváros elleni vereség (0-3) alkalmával megkapta a századik gólját a bajnokságban.
A vasárnap 17 órakor kezdődő HFC–Taksony és SZVSE–Majos mérkőzésekről élő eredménykövetővel jelentkezik a csfoci.hu!
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




