NB II tabella megtekintése

Rossz emlékű ellenfélhez utazik a Szeged-Csanád GA

Nem megy a Szentlőrinc ellen.

Megszerezte első győzelmét az idei szezonban a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, amely múlt vasárnap Győrben tudott nyerni. A Szent Gellért Fórum gyepszőnyegének felújítása miatt négy idegenbeli bajnoki vár az első négy fordulóban a csapatra, ennek a sorozatnak a harmadik felvonása vasárnap 17.30-tól Szentlőrincen következik a Tisza-partiaknak.

Az ellen a Szentlőrinc ellen játszanak Temesváriék, akikkel szemben mostanában nem sok ok volt az örömre: a két csapat legutóbbi hat meccsén ugyanis egyszer sem született szegedi siker. A Baranya megyei ellenfélnek ugyan kemény sorsolás jutott az idény elején, de a Gyirmót elleni vereséget követően legutóbb az MTK Budapest ellen kétgólos hátrányból felállva pontot tudtak szerezni.

– A múlt nem mellettünk szól ebben a párharcban, de a most itt a lehetőség, hogy kezünkbe vegyük a jövőt! Tisztában vagyunk vele, hogy egy jó erőkből álló ellenféllel játszunk. Ahogyan Győrben is, most is a játékosok hozzáállásán múlik minden. Remélem, megtanultuk a leckét az előző meccsen – mondta Alekszandar Sztevanovics, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője a klub honlapján.

A vasárnap 17.30-kor kezdődő Szentlőrinc-Szeged-Csanád GA meccsről eredménykövetővel jelentkezünk!

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23