Sokba került az első félidő a St. Mihálynak a Puskás Akadémia ellen

Nem sikerült a pontszerzés idegenben.

A mindkét eddigi bajnokiját megnyerő Puskás Akadémia vendégeként folytatta a bajnokságot a KÉSZ-St. Mihály Szeged.

Bár jobban és bátran kezdtek a lányok, az első tíz perc végén egy hibát követően a Puskás Akadémia került előnybe, miután egy labdavesztést követően Tanaskovicnak nem volt nehéz dolga, és az üres kapuba gurított. Bő tíz perccel később egy újabb vdelmi megingást követően büntetőhöz jutottak a hazaiak, Aradi ugyan érezte a lövés irányát, de hárítani nem tudta Nagy Lili tizenegyesét, 2-0.

Fél óra játékot követően Malasevics szabadrúgását remekül csúsztatta meg Marjanovics, és fejese a kapufáról pattant a gólvonal mögé. A szünet előtt nagy lehetősége volt még a hazaiaknak, majd egy szegedi lövés kerülte el nem sokkal a Puskás kapuját.

A második félidőben ugyan mezőnyfölényben játszott a St. Mihály, majd a félidő felénél egy szöglet után az egyenlítésre is megvolt a lehtősége a csapatnak. Csakhogy a kimaradt helyzetet követően jött a harmadik hazai gól, igaz, a Kránicz elleni megmozdulást joggal kérhették számon a játékvezetőn a Tisza-partiak, de tovább folyhatott az akció, majd a hazaiak a végletekig kijátszott támadás végén, a tavaly még Szegeden futballozó Knezevics góljával visszaállították a kétgólos különbséget.

Igaz, nem sokáig, mert a csereként beszállt Ónodi emelte át a hazaiak finn kapusát, 3-2. A végén ugyan ment előre az egy pontért a St. Mihály, de ez nem jött össze – a Puskás Akadémia hibátlan maradt, a St. Mihály pedig második szezonbeli meccsét veszítette el.

Puskás Akadémia FC – KÉSZ-St. Mihály-Szeged 3-2 (2-1).
Puskás Akadémia, Pancho Aréna, vezette: Kovács Fanni (Végh, Deme).
Puskás Akadémia: E. Dannback – Palakovics, Harmat, Pécsi (Jánoska, 90.), Tóth Zs. (Bokor, a szünetben), Szarvas, M. Szuroceva (Knezevics, 60.), Nagy N., Nagy Lili, Brekovszki (Szűcs F., a szünetben), K. Tanaskovic. Vezetőedző: Halászi Kinga.
St. Mihály: Aradi – Marjanovic, Kránicz, Sajti, Németh P. (Ónodi, 78.) – Simonovic, Koszo, Malesevic, Petrovic, Sovány (Juhász, 78.), Nagy Lilla. Vezetőedző: Hadár Attila.
Gól: K. Tanaskovic (9.), Nagy Lili (11-esből, 24.), M. Knezevic (77.), illetve L. Marjanovic (34.), Ónodi V. (80.).

(Fotó: Koszo Ádám)