Sorsoltak a kupa második fordulójára

Szeptember 6-án a nyolcaddöntőbe jutás a tét.

Az MLSZ Csongrád-Csanád vármegyei igazgatóságán megtartották a Nemes István Csongrád-Csanád vármegyei kupa második fordulós sorsolását. A párosítások elkészítésében Prágai-Kövesi Andrea, a Szent Gellért Fórum rendezvény és marketing vezetője segédkezett – a sorsolás előtt pedig elárulta, szeptember 7-én U21-es Eb-selejtezőt rendeznek a létesítményben, amikor is a magyar korosztályos válogatott a kazah csapatot fogadja.

A vármegyei kupasorozatban 32 csapat várt ellenfélre – a mezőny később lesz teljes, hiszen a MAS SE–Pusztamérges találkozót még nem játszották le, így a St. Mihály még nem tudja, melyik csapat otthonában lép pályára a második fordulóban. Két párosítás esetében is két vármegyei I. osztályú csapat csap össze, Algyőre a Bordány, míg Makóra a Szentesi Kinizsi utazik majd.

Az állva maradt vármegyei IV. osztályú csapatok közül az Ópusztaszer a Kiskundorozsmát, a Fülöp SE a Csengelét, az Újszentiván pedig az Öttömöst kapta.

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, eltérő osztálybeli csapatok mérkőzésén döntetlen esetén az alacsonyabb osztálybeli csapat a továbbjutó, míg azonos osztályban szereplő gárdák döntetlenje esetében büntetők döntenek a továbbjutásról.

Nemes István Csongrád-Csanád vármegyei kupa, 2. forduló (szeptember 6.)

MAS SE–Pusztamérges győztese–St. Mihály
Sándorfalva–Balástya
Ópusztaszer–Kiskundorozsma
Ruzsa–SZVSE-G-Falc Kft.
Makó–Szentesi Kinizsi
Mártély–Mórahalom
Deszk–Apátfalva
UTC–Tiszasziget
Tömörkény–Ásotthalom
Üllés–Zsombó
Fülöp SE–Csengele
M-Perfect Home Algyő–DB Futball Bordány
Földeák–Forráskút
Újszentiván–Öttömös
Mindszent–Csongrád
Baks–FK 1899 Szeged-SZEOL