Sorsoltak a megyei bajnokságokra és a kupára

Ismertek a bajnokságok mezőnyei, augusztus 19-én kupameccsekkel és a megyeegyel indul a szezon.

Pénteken délután megtartotta a szezonnyitó sorsolását az MLSZ Csongrád-Csanád vármegyei igazgatósága: az egyes bajnoki osztályok párosításai mellett a Nemes István Csongrád-Csanád vármegyei kupa első körének párosításai is ismertek lettek. A sorsolásban Kancsár Orsolya, a Pinceszínház igazgatója segédkezett.

A megyei IV. osztály szeptember első hétvégéjén rajtol, idén is két csoportban zajlik a küzdelem. A megyehárom augusztus 26-27-én kezdődik, akárcsak a másodosztály. A megyei élvonal küzdelmei augusztus 19-én kezdődnek, ahogy a Nemes István Csongrád-Csanád vármegyei kupa selejtezői is: itt a legjobb 32 közé jutás lesz a tét. A tavalyi eredmények alapján 15 csapat lett kiemelt, a megyei I. osztályú csapatok mellett az első öt megyekettes csapat nem lép pályára az első fordulóban. Újdonság, hogy eltérő osztálybeli csapatok csatáján ha döntetlent hoz a 90 perc, akkor az alacsonyabb osztályú a továbbjutó – ha azonos osztálybeliek összecsapásán születik döntetlen, akkor jönnek a tizenegyesek. A kupa második fordulóját szeptember 6-án rendezik majd.

Leány U14: (szeptember 16-17)

Balástya–Mocorgó
Szentesi Kinizsi–Újszentiván
Algyő–UTC
Sándorfalva–Szőreg
Mórahalom–Kiskundorozsma

Fiú U14: (szeptember 8-9-10.)

Piros csoport:

Szőreg I.–Apátfalva
Maros-menti UFC I.–Tiszasziget
Maros Menti II.–Szőreg II
Kiszombor–Algyő

Szabadnapos: Földeák

Fehér csoport:

Csongrád–SZEOL
Mocorgó–SZVSE
Móravárosi Kinizsi–Székkutas
UTC–Szentes

Szabadnapos: a Baks

Zöld csoport:

Balástya–Sándorfalva
Ásotthalom–Zsombó
Röszke–Csengele
Tömörkény–Kistelek

Szabadnapos: a St. Mihály

Fiú U16 (szeptember 2-3):

Balástya–Sándorfalva
Kiskundorozsma–UTC
Csongrád–Szőreg
Üllés–Csanyelek
Algyő–Móravárosi Kinizsi
Szentes–Szegvár

Női felnőtt (szeptember 16-17)

Szeged 2011–St. Mihály
Kiskundorozsma–Csanytelek
Balástya–Tiszasziget

Szabadnapos: Mocorgó

Vármegyei IV. osztály, Homokháti csoport (szeptember 2-3):

Újszentiván–Tömörkény II.
Kistelek–Gyálarét
Csongrád II.–Balástya II.
Csanytelek II.–Fülöp SE
Kiskundorozsma II.–Dóc

Szabadnapos: Domaszék

Vármegyei IV. osztály, Tisza-Maros csoport (szeptember 2-3):

Eperjes-Mozogj a Sportért SE
Tápé–Nagylak
Ópusztaszer–Kübekháza
HFC III.–Mindszent II.
Szegedi Pázsit SE–Ambrózfalva

Szabadnapos: Maroslele

Vármegyei III. osztály (augusztus 26-27):

Bordány II.–Csanádpalota
Deszk II.–Makó II
Ruzsa–Üllés
Öttömös–Zákányszék
Baks–Földeák
Tiszasziget II.–Sándorfalva II.
Forráskút–Pusztamérges
Szabadnapos: Szatymaz

Vármegyei II. osztály (augusztus 26-27):

Csongrád–Csengele
UTC–Deszk
Mártély–Csanytelek
Algyő II.–Mindszent
St. Mihály–Apátfalva
Röszke–Tömörkény
Zsombó–Sándorfalva

Vármegyei I. osztály (augusztus 19.):

Ásotthalom–Szentesi Kinizsi
SZVSE–Kiskundorozsma
Algyő–Mórhalom
Bordány–FK 1899 Szeged-SZEOL
Balástya–HFC II.
Tiszasziget–Makó

Nemes István Csongrád-Csanád vármegyei Kupa, 1. forduló (augusztus 19.):

Mozogj a Sportért SE–Pusztamérges
Forráskút–Röszke
Eperjes–Apátfalva
Dóc–Mindszent
Ópusztaszer–Zákányszék
Domaszék–Földeák
Fülöp SE–Kübekháza
Szegedi Pázsit SE–Zsombó
Maroslele–Baks
Újszentiván–Gyálarét
Tömörkény–Csanytelek
Tápé–St. Mihály
Szatymaz–Csongrád
Ambrózfalva–Öttömös
Csanádpalota–Mártély
Kistelek–Ruzsa
Nagylak–Üllés