NB III tabella megtekintése

Súlyos vereségek

Pont nélküli vasárnap az NB III.-ban.

Csúnya vereségekbe futottak bele a Csongrád-Csanád megyei NB III.-as csapatok a 36. fordulóban.

A hétközben edzőt váltó Hódmezővásárhelyi FC hét perc után már kétgólos hátrányban volt a Monorral szemben, és ezt követően ugyan kicsit stabilizálta a játékát, de a félidő végére szétesett a védekezése, a Monor könnyű gólokkal már öttel vezetett a szünetben. A második félidőben sem jött össze a becsületgól, szezonbeli legsúlyosabb vereségét szenvedte el a HFC, amely ezzel már kiesőhelyre sodródott a tabellán.

Az SZVSE számára is az első percek döntő fontossággal bírtak: tíz perc után már kettővel vezetett a motiváltan futballozó Iváncsa. Mészáros büntetőjével ugyan a szépítés összejött, de az egyébként is sok játékosát nélkülöző SZVSE-ből Csamangót kórházba kellett vinni egy fejpárbaj után, míg Mészárost bokasérülés miatt kellett lecserélni – megnehezíteni nem tudta az Iváncsa dolgát a szegedi csapat.

NB III. Közép csoport, 36. forduló

Hódmezővásárhelyi FC–Monor 0–7 (0-5)
Hódmezővásárhely, vezette: Mencsik László (Szarvas, Zahorecz).
Hódmezővásárhelyi FC: Weszelovszky – Zahorán, Tóth J. (Katona, a szünetben), Huszár, Váradi (Gyüre, 75.), Bata (Orovecz, 64.), Molnár Á., Mezei (Bojtos, a szünetben), Orosz (Rau, 69.), Forró, Tapiska. Vezetőedző: Bacsa Zsolt.
Monor: Bozsó – Barthel, Talabér, Haragos (Kovács Á., 57.), Annus, Farkas Á. (Csaba, 65.), Maka (Puskás, 65.), Gajda (Szabó Zs., a szünetben), Erős, Fabio (Vékei, 70.), Kántor. Vezetőedző: Gubucz László.
Gól: Barthel (2., 39.), Talabér (7.), Annus (43., 45., 81.), Bozsó (75., 11-esből).

Iváncsa–SZVSE 5–1 (2-0)
Iváncsa, vezette: Bodzay Áron (Kulcsár, Rózsás).
Iváncsa: Varga Á. – Balogh L. (Fodor, 71.), Varga B., Fekecs (Csaba, a szünetben), Szellák, Aradi (Schnierer, 77.), Cseszneki (Greksa, 71.), Vallejos (Suszter, a szünetben), Madarász, Domokos, Gera. Edző: Domján Attila.
SZVSE: Zsibrita – Tóth I. (Laczi, 79.), Csamangó (Bakó, 39.), Mészáros (Kelemen B., 79.), Ondrejó, Beretka (Papp Á., 69.), Csanádi, Fülöp (Hatvani D., a szünetben, Kelemen V., Bodor, Zana, Edző: Paksi Péter.
Gólszerzők: Domokos (8.), Balogh L. (10., 33.), Varga B. (59.), Suszter (74.), ill. Mészáros (61., 11-esből).

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14