Szegedi szakemberek csatlakoztak a Szeged-Csanád GA-hoz

Papp Róbert és Makra Zsolt is hazatért Szegedre.

Papp Róbert és Makra Zsolt személyében két szegedi szakember csatlakozott a Szeged-Csanád Grosics Akadémia szakmai stábjához.

Papp Róbert korábban a Puskás Akadémiánál és a DVSC akadémiájánál dolgozott vezető erőnléti edzőként, jelenleg pedig a magyar olimpiai ökölvívó-válogatott erőnléti edzőjeként készíti fel a sportolókat.

Takács Mihály kérésére vállaltam el ezt a megtisztelő feladatot. Örülök, hogy segíthetek, nemcsak a képzésben részvevő gyerekeknek, hanem az élettani csoportban dolgozó kollégáimnak egyaránt. Fontos szempont számomra,hogy egy megfelelő szemléletet és gondolkodásmódot kialakítsunk a képzés során. Sokat jelent nekem, hogy szegediként itthon, egy alkotó közegben dolgozgatok – mondta a klub honlapjának Papp Róbert, aki élettani csoportvezetőként csatlakozott a szegediekhez.

Makra Zsolt az elmúlt időszakban asszisztensedzőként dolgozott a profi labdarúgásban. Kétszer az NB I.-ben is dolgozott, az előző évben magyar kupa győzelmet ünnepelhetett a Zalaegerszeggel.

Közös célunk, hogy a meglévő tudásomat átadjam a szakmai stábnak és ezáltal együtt fejlődjünk. Szeretnék minél több tapasztalatot szerezve jobb edzővé válni, erre kiváló lehetőségét nyújt a klub utánpótlása. Nagyon jó csapattal dolgozhatok, rendkívül motivált és fegyelmezett a társaság, ennek okán szép tavaszban reménykedem – mondta Makra Zsolt, aki a szeged-Csanád GA U19-es csapatának vezetőedzőjeként dolgozik a továbbiakban.

(Fotó: Szeged-Csanád GA)