Szegedi városi derbi a kupadöntőben

Az UTC és a SZVSE jutott be a június 6-i fináléba.

Nem borult a papírforma Tömörkényben, ahol a megyeegyes SZVSE már öt perc után vezetni tudott a fiatal Godó László találatának köszönhetően. Annyiból azért mégsem igaz a fenti állítás, hogy egészen a végéig nyílt maradt a meccs, de negyed órával a vége előtt Puskás Csaba bebiztosította a Vasutasok továbbjutását, a végén pedig még Rózsa Dániel is betalált, így bár a Tömörkény jól küzdött az egész meccsen, nem tudott bravúrt véghez vinni.

A Kertész utcában is korai vendégvezetést hozott a szerdai elődöntő, azonban az UTC negyed óra alatt hárommal válaszolt – sőt, Zsibrita gólja után már háromgólos volt a hazai előny, még sem nyugodhatott meg az együttes a hajrára, és csakúgy, mint a két csapat legutóbbi bajnokiján, 4-3-ra nyert az UTC.

UTC – Zsombó 4-3 (3-1)
Szeged-Újszeged, Kertész utca. Vezette: Barta Norbert István (Csöngető Endre, Szűcs István Dávid).
UTC: Nagy G. – Békési, Szántó, Gulyás, Zsibrita, Valach, Koncz, Sós, Pusztai, Balogh D., Laczkó Zs.
Zsombó: Vér I. I – Csikós, Bálint V., Vér I. II., Mocsári, Kószó, Zetkó, Törköly, Gyuris, Molnár B., Németh T.
Gól: Gulyás (23.), Szántó (34., 38.), Zsibrita (58.) ill. Mocsári (8.), Németh T., (71.), Gyuris (74.)

Tömörkény – SZVSE 0-3 (0-1)
Tömörkény, vezette: Kakuk Szabolcs (Minda Gábor, Bereczki Bence).
Tömörkény: Laczkó – Potor, Janó, Ocskó G., Czibolya Á. (Magyar, 44.), Dombi, Horváth P. (Gila, 75.), Boldog, Gulyás, Losonczi, Juhász.
SZVSE: Pluhár – Végh A. (Hatvani, 36.), Bilics, Godó, Nagypál, Puskás, Csamangó, Albert (Baka, 52.), Péter (Molnár D., 75.), Király, Vitos (Rózsa, 52.)
Gól: Godó (5.), Puskás (73.), Rózsa (81.)