Milica Popovics személyében megvan a negyedik nyári igazolása a KÉSZ-St. Mihály Szegednek. A 21 éves szerb támadó a Vojvodina csapatától érkezik Szegedre.
A szegediek új igazolása az ötödik helyen végzett csapata házi gólkirálynője volt a legutóbbi idényben, miután 12 alkalommal volt eredményes, emellett 9 gólpassz is fűződik a nevéhez.
– Örülök, hogy a Szent Mihály játékosa lehetek, és az új szezont egy ilyen jól szervezett és ambiciózus klubbal kezdhetem meg. Izgatottan várom, hogy új csapattársakkal játszhassak, tanulhassak, és együtt fejlődhessünk csapatként. Hiszem, hogy nagyszerű légkört teremtünk majd, és igazi csapattá válunk mind a pályán, mind azon kívül. Azt hiszem, a közös célunk az lesz, hogy mérkőzésről mérkőzésre fejlődjünk, jó eredményeket érjünk el, és minél erősebb pozíciót szerezzünk a tabellán. Nagy elvárásaim vannak mind magammal, mind a csapattal szemben – hiszek a kemény munkában, a csapatszellemben és a pozitív energiában, amit együtt építhetünk – nyilatkozta a klub honlapján Milica Popovics, aki karrierje során először szerepel majd külföldi csapatban.
(Fotó: Sandic Photography)




