NB II tabella megtekintése

Szerződést hosszabbított a Szeged-Csanád GA védője

További két és fél évre kötelezte el magát.

Meghosszabbította Tóth Bence szerződését a Szeged-Csanád Grosics Akadémia – erről a klub hivatalos honlapján számolt be.

A 26 éves védő 2022 nyarán igazolt a szegediekhez, eddig 77 mérkőzésen lépett pályára, a mostani megállapodás értelmében pedig 2027 nyaráig szóló szerződést kötött a Tisza-parti klubbal.

Örülök, hogy sikerült megegyezni. Boldog vagyok, mert egy igazi vidéki fellegvárban futballozhatok és a továbbiakban is segíthetem a csapatot a célok elérésében – mondta Tóth Bence.

Nagyon örülünk, hogy megtarthattunk egy korábbi válogatott játékost. Könnyen sikerült megállapodni, hiszen Bence is maradni akart. Az elmúlt években bizonyította, hogy lehet rá számítani, ezért az eddigi munkája elismeréseként hosszabbítottunk vele. Bízunk benne, hogy a jövőben sikereket érhetünk el közösen – nyilatkozta a megállapodás kapcsn Germán Tamás, a Szeged-Csanád GA csapatmenedzsere.

(Fotó: Szeged-Csanád GA)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23