NB III tabella megtekintése

Tartalékcsapatokat fogadnak

Mindkét NB III.-as csapat élvonalbeli klub második csapatával játszik.

Az ötödik fordulóval folytatódik az NB III. Közép csoportjának idei szezonja: a vasárnap 17.30-tól kezdődő fordulóban a Hódmezővásárhelyi FC és a Makó FC is egy tartalékcsapatot fogad – az is közös mindkét ellenfélben, hogy az NB I.-es nagycsapat mérkőzése elmarad a hétvégén.

A HFC a Paks II.-t fogadja a városi stadionban: az atomvárosiak második csapata veretlen, viszont csak a 12. helyet jelenti mindez, hiszen négy meccséből egyet nyert meg, hármat pedig döntetlenre adott. A HFC eddig hibátlanul menetel a szezonban, de erőltetett menetben van, hiszen újabb hétközi fordulón van túl. Amennyiben a HFC lendülete továbbra is kitart, akkor a fiatal paksiak ellen meglehet az ötödik győzelem – kérdés persze, hogy a Tolna megyeiek mennyi visszajátszóval érkeznek Vásárhelyre, hiszen első csapatuk NB I.-es bajnokija elmarad.

Egymás után második vereségét szenvedte el a Makó szerdán a Balassagyarmat vendégeként, most viszont az Újpest II. ellenében javíthat hazai pályán. A Maros-partiak ellenfele eddigi négy meccse alatt három pontot szerzett, és csak két alkalommal volt eredményes – ugyanakkor szintén ott lehet a kérdőjel, hogy milyen kerettel érkeznek majd Makóra, hiszen az NB I.-es csapat nem lép pályára ezen a hétvégén. Ha a Makó fel akar zárkózni az élboly csapatai mögé, akkor ezt a meccset mindenképpen hoznia kell!

A vasárnap 17.30-tól kezdődő Makó-Újpest II., és HFC-Paks II. meccsekről eredménykövetővel jelentkezünk.

(Fotó: Fejes Loretta)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14