NB II tabella megtekintése

Simán verte a Barcikát a Szeged-Csanád GA

Négyet vágtak a Barcikának.

Alaposan megváltozott kezdőcsapattal fogadta a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Kazincbarcikát: a szegediek összesen hat új emberrel vágtak neki a Kazincbarcika elleni meccsnek.

Márkvárt két átlövése még nem okozott veszélyt, a szöglete viszont igen: az erre érkező Novák Csanád fejesével ugyanis megszerezte a vezetést a szegedi csapat. Megvoltak a szegedi lehetőségek ahhoz, hogy megduplázza az előnyét a Tisza-parti gárda, de mégis a Barcika egyenlített, szintén egy fejest követően, Pető érkezett a beadásra, és csúsztatott a hosszúba. Hét perccel később egy újabb pontrúgás után vezetett ismét a Szeged, a szabadrúgást nem tudta tisztázni a vendégek védelme, Novák viszont az ötösről belőtte a lecsorgót, 2-1.

A félidőben a vármegyei I. osztályban bajnoki címet nyert Szeged-Csanád GA II.-t köszöntötték, és vehette át a csapat a serleget és az aranyérmeket.

A szünet után kétgólossá válhatott volna a szegediek előnye, de Haris lövése ha kevéssel is, de mellément. A Szeged kontrollálta a játékot, majd Kotula Máté szép csavarásával meg is lett az a bizonyos 3-1. A végjátékban egy újabb szöglet után Borvető fejelt a léc alá, beállítva ezzel a 4-1-es végeredményt. A Szeged-Csanád GA nagyszerű játékkal sima győzelmet aratott a Kazincbarcika ellen.

NB II., 26. forduló

20.00

Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Kolorcity Kazincbarcika SC 4–1 (2–1)
Szeged, Szent Gellért Fórum, vezette: Hanyecz Bence (Albert, László).
Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Sándor M. (Palincsár, 81.), Szilágyi, Pejovics, Kotula – Papp Á. (Lamin, 88.), Haris, Márkvárt, Vogyicska (Mohos, 81.) – Novák Cs. (Varga Gy., 88.), Borvető (Gera B., 91.). Vezetőedző:  Alekszandar Jovics
Kazincbarcika: Fadgyas – Lajcsik, Szujó (Bacsa, 58.), Baranyai, Polgár – Lucas (Kristóf, 80.), Varga J., Katona I., Szabó M. (Kártik, a szünetben) – Bódi (Herjczki, 71.), Pethő (Ramos, 71.). Vezetőedző: Erős Gábor  
Gól: Novák (7., 41.), Kotula (58.), Borvető (83.), ill. Pető (34.).

(Fotó: Gémes Sándor)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23