A Fradi és az Újpest után egy újabb, nagy célokért küzdő csapat, a Puskás Akadémia volt a KÉSZ-St. Mihály Szeged ellenfele, a Szent Gellért Fórum centerpályájának felújítása miatt a csapatok felcserélték a pályaválasztói jogot, így a meccset Felcsúton rendezték meg.
Korán megszerezték a vezetést a hazaiak, egy beadást követően King maradt egyedül, az amerikai légiós pedig gólra is váltotta ígéretes helyzetét. Tíz perccel később az első nagyobb lehetőségét kihasználta a St. Mihály, egy szabadrúgást követően nem tudtak felszabadítani a hazaiak, majd a kavarodásban Leal kotorta be a labdát, 1-1.
Nem tudta kihúzni a szünetig döntetlennel a St. Mihály: egy szegedi támadásból a hazaiak indítottak kontrát, King pedig átemelte Aradit. Sőt, pár perccel később az amerikai harmadik találatát is megszerezte, egy kiugratást követően a szegediek kapusát is kicselezve gurított a kapuba. Még a félidő vége előtt háromgólos volt a hazaiak előnye, egy beadásra Young érkezett, és passzolta a labdát a kapuba.
A második félidőben már kiegyenlítettebb játék zajlott a pályán, de negyed órával a vége előtt Young lapos, pontos lövéssel ismét betalált, majd a hazaiak légiósa szintén mesterhármasig jutott. Hiába volt kimondottan jó fél órája a szegedieknek, az első félidő végén bemutatott hibák után túl nagy hátrányba kerültek, így pont nélkül távoztak Felcsútról.
Puskás Akadémia–KÉSZ-St. Mihály Szeged 6–1 (4–1)
Felcsút, Pancho Aréna, vezette: Sipos Katalin (Hegedüs-Baráth, Sáfárik).
Puskás Akadémia: Tankó – Tamók (Chugyik, a szünetben), King, Kovács A., Szarvas, Szakonyi (Young, 36.), Nagy Lili (Romsi, 67.), Mayer (Érsek, 67.), Tuza (Pécsi, 76.), Brekovszki, Androniki. Edző: Halászi Kinga.
St. Mihály: Aradi – Antelj (Mitri, 55.), Nagy Lilla (Németh Zs., 83.), Sajti, Horváth A., Vazquez, Komlós, Bradics, Leal, Szőke (Olasz, 78.), Barna (Horváth L., 78.). Edző: Major László.
Gól: King (8., 35., 42.), Young (45., 76., 88.), ill. Leal (26.).
(Fotó: Puskás Akadémia)




