Tornát nyert a Szeged-Csanád GA utánpótlás csapata

Székesfehérváron lett tornagyőztes a szegedi csapat.

Székesfehérváron rendezték a Főnix kupát, amelyen a egészen a döntőig menetelt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia U10-es csapata. Ott a házigazda Főnix Gold várt rá, Farkas Ákos tanítványai pedig itt is győzni tudtak, így tornagyőzelemmel tértek haza Székesfehérvárról.

Örülök, hogy sikerült eljutnunk erre a tornára. A gyerekek fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy kizökkentsük őket a komfortzónájukból, ezen a tornán pedig bőven voltak olyan tényezők, amelyek eltérnek a szokásostól (pályaméret, kapuméret, palánk). Az első meccs kivételével sikerült mindegyiket megnyernünk, ami azt bizonyítja, hogy jól reagáltak a fiúk. Remek évzárás volt ez a korosztálynak, jó volt nekik is megtapasztalni, hogy a belefektetett munkának meg lesz a gyümölcse. Külön öröm, hogy a torna válogatottjába három játékost is delegáltunk: Jaszenovics Balázs, Szalay Balázs és Mokánszky Nolen személyében, illetve tőlünk került ki a torna legjobb kapusa is Szél Dénes. Köszönöm a klubnak és a szülőknek az egész éves támogatást! Hajrá, Szeged! – mondta a szegedi klub honlapján Farkas Ákos, a csapat edzője.

A Főnix kupa-győztes csapat tagjai: Szél Dénes (HFC), Jaszenovics Balázs, Papdi Dominik, Katona Csegő, Horváth Tibor, Karl Dávid, Mokánszky Nolen, Marjanucz Milán, Szalay Balázs.

Főnix kupa, U10

Csoportmeccsek:
Szeged-Csanád GA – PMFC 2-2
Szeged-Csanád GA – III. Kerületi TVE 2-0
Szeged-Csanád GA – Főnix Gold 5-2
Szeged-Csanád GA – Sopron 3-1
Szeged-Csanád GA – RAFC 4-0

Elődöntő:
Szeged-Csanád GA – Illés Akadémia 4-1

Döntő:
Szeged-Csanád GA – Főnix Gold 1-0

(fotó: Szeged-Csanád GA)