Bács-Kiskun megye vendégeként játszott felkészülési mérkőzést Csongrád-Csanád megye játékvezetői válogatottja, amely egy megfiatalított csapattal utazott el a soltvadkerti, 2×35 perces meccsre.
Megyénk játékvezetői bő negyed órányi játék után Kis Máté cselét, majd pontos tekerését követően szereztek vezetést, nem sokkal később pedig Trója remek szólója után a kifutó kapus lábai között duplázta meg Csongrád-Csanád előnyét. A hazaiak Döbrentey góljával szépítettek a szünet előtt, és a folytatásban domináltak is a Bács megyeiek, viszont gólt ismét a csongrádiak szereztek.
Migh ugyanis mintegy 35 méterről emelte át a hazaiak kapusát, erre viszont Döbrentey gyorsan válaszolt. Mindkét csapat sokat kockáztatott a hátralévő időben, de egy baloldali támadás után Laukó centerezését Migh fejelte be, ezzel eldöntve a meccset, 2-4.
Csongrád-Csanád megye 8 éve nem tudta legyőzni a szomszédos megye játékvezetői csapatát, így történelmi sikert aratott Soltvadkerten.
A két elnök (Holczimmer Andor és Kalmár László) köszöntötte a csapatokat, gratuláltak a teljesítményükhöz, és reményüket fejezték ki, hogy még sok-sok évig folytatódni fog ez a hagyomány – számolt be a meccsről a csongradjb.hu.
Bács-Kiskun megye–Csongrád-Csanád megye 2–4
Csongrád-Csanád megye: Szabó Richárd – Vereska Hunor, Dobó Attila, Laukó Tamás – Barta Norbert, Gargya Balázs, Trója
Gábor, Migh Tamás, Maurer János – Aiftincai Vladimir Andrei, Kis Máté. Cserék: Kasnyik Dávid, Szatmári Tamás, Ördögh Márton, Bernát András, Kiss Dávid.
Gól: Döbrentey (2), ill. Kis Máté (2), Migh Tamás (2).
(Fotó: csongradjb.hu)




