
Fennállása első érmét szerezte az előző megyeegyes kiírásban a Tiszasziget SE, amely a legutóbbi hétvégén nagy lépést tett azért, hogy 2018-ban is érmet akaszthassanak a nyakukba. A tavalyi bronzérmes szombaton az Algyő otthonából vitt haza három pontot, és mivel kikapott a Csongrád, így fellépett a tabella második helyére – bár halvány a remény, de még akár bajnokok is lehetnek Drágity Dusánék.
– Az elmúlt hetekben jól muzsikáltunk a kapu előtt, bíztam benne, hogy most is eredményesek leszünk. Abban biztos voltam, hogy az Algyő egy védekező, kontrajátékot fog játszani, mert nekik elég lett volna az iksz is. Ez ellen is készültünk, az első félidőben még nem használtuk ki az adódó lehetőségeinket, majd ott tudtuk megbontani őket, ahol azt terveztük is, és jött a gól is – fogalmazott a csfoci.hu-nak Bernát Péter, a Tiszasziget játékos-edzője.
A tavalyi bronzérmes lemaradása három pont az Algyő mögött, és két egységgel vezet a Csongrád előtt, öttel pedig a HFC II.-vel szemben – utóbbi együttes ellenében zárja majd a bajnokságot jövő szombaton a Tiszasziget, az a meccs pedig igen kritikus lehet mindkét együttes számára. – Teljesen kiegyenlített a bajnokság, az első 3-4 csapat próbálja játszani a focit, ott nüanszok döntenek. Algyőn is az döntött, ki rúgja az első gólt. Nincsenek nagy különbségek az élcsapatok között. Hogy mi lesz belőle? Várjuk meg a végét, vannak még nehéz meccseink. Biztos, hogy kordában kell tartani a fiúkat, de egy jó társaságról van szó, akik mindent a megbeszéltek szerint csinálnak, kiteszik a szívüket-lelküket. Jön hozzánk egy veszélyes Sándorfalva, majd egy Vásárhely II., de abban még nem gondolkozunk – fejtette ki a szigetiek mestere.
Bernát Péter megtekintette a hétfő esti osztályozó mérkőzést is, az NB II-be feljutó Junior Sportban több játékosát is figyelhette, hiszen Rutai Balázs és Kántor Máté is ott volt az újszegedi sportcsarnok parkettáján. – Nem szeretném elvenni a játéklehetőséget tőlük, ebben a korban az ő érdeküket szolgálja, ha játszanak, hiszen mi nem minden nap edzünk. Sajnos benne van a sérülés, Rádi Martin pont a válogatottnál sérült meg, ő rá nem is számíthatok ebben az idényben – válaszolta Bernát Péter arra a kérdésre, tart-e attól, hogy elveszíti egy-egy játékosát a nagypályás futballon túli elfoglaltságok okán.
Megjegyezte, Sziget egy roppant pozitív hely a vezetőséget és a csapat körül dolgozókat is tekintve, ennek pedig nagy szerepe van a sikereikben is. – Ezt csak így lehet, ha egy falu összefog. Akárhova megyünk, mindenhol lehet hallani, hogy hajrá, Sziget, ez így volt Algyőn és Zsombón is – zárta Bernát Péter.
Fotó forrása: Gémes Sándor
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei I. osztály
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | MAKÓ FC | 73 |
2. | TISZASZIGET SE | 56 |
3. | Szentesi Kinizsi SZITE | 54 |
4. | APÁTFALVA SC | 48 |
5. | ALGYŐ SK | 43 |
6. | SZEGED 2011 KFT. II. | 36 |
7. | MÓRAHALOM VSE | 36 |
8. | Hódmezővásárhelyi FC II. | 34 |
9. | Foliaplast-Bordány SK | 34 |
10. | SZEGEDI VSE II. | 31 |
11. | ESK Kiskundorozsma | 29 |
12. | CSONGRÁD-KUNSÁG A. | 19 |
13. | Székkutas TC | 17 |
14. | UTC 1913 Labdarúgó Kft | 7 |