Aktívan és veszélyesen kezdett a Makó a Rákosmente FC ellen, ennek pedig az első negyedóra végére lett meg az eredménye: ekkor Nikitscher távoli lövése akadt be a vendégek kapujába. Továbbra is főleg a hazaiak előtt adódtak lehetőségek, majd még a szünet előtt sikerült megduplázni az előnyt, miután Nikitscher ezúttal gólpasszt adott, labdáját Széll nagy erővel lőtte a sarokba, 2-0. A vendégek ugyan a második félidő felénél szépítettek, de nem sokkal később Zámbori szögletéből Nikitscher duplázni tudott. Csupán tíz percig volt kettő a makóiak előnye, amikor Lettner értékesített egy tizenegyest, de kiegyenlítenie a vendégeknek nem sikerült: a Makó zsinórban hatodik győzelmét aratta a bajnokságban, és mivel a Dunaújváros 1-1-es döntetlent játszott Dabason, hét forduló után a Makó a Közép-csoport listavezetője.
A HFC szintén fordulatos meccset játszott a Tolna megyei Gerjen otthonában: a vásárhelyiek forgatókönyve hasonló volt, kétgólos előnyüket követően a hazaiak kétszer is zárkóztak, de 3-1-ről megnyerte a meccset a HFC, amely negyedik idegenbeli meccsén is győzni tudott.
NB III. Közép csoport, 7. forduló
Gerjeni SK–Hódmezővásárhelyi FC 2–3 (1-2)
Gerjen, vezette: Szalai László (Gyürüsi, Farkas G.).
Gerjeni SK–Hódmezővásárhelyi FC 2–3 (1-3)
Gerjen,
Vezette: Szalai László (Gyürüsi, Farkas G.).
Gerjeni SK: Genzler – Paget (Pap M., 56.), Erdélyi, Buzás, Dombi (Kófiás, 70.), Héhn (Blatt, 56.), Steinbach, Harnos, Hanol, Királyházi (Kuti, 56.), Major. Edző: Buzás Attila.
Hódmezővásárhelyi FC: Weszelovszky – Ondrejó (Gyüre, 68.), Németh K. (Tapiska, 68.), Bata (Molnár B., 87.), Molnár Á., Mezei, Bány, Kiss K. (Gyürki, 79.), Antman, Orosz, Hegedűs (Zahorán, 87.).
Edző: Koncz Zsolt.
Gólszerzők: Héhn, Steinbach ill., Molnár Á. (7., 16., 40.)
Kiállítva: Orosz (80.).
Makó FC–Rákosmente FC 3–2 (2-0)
Makó, vezette: Nagy Attila László (Juhász, Harsányi).
Makó: Garamvölgyi – Tamaskó, Juhász, Dóra, Seres, Popgeorgiev, Zámbori, Sirokmán, Nikitscher, Széll, Pócs T. Csere: Bordás, Rébék, Varga R., Magyar, Major, Rabecz, Sziklási. Edző: Siha Zsolt.
Rákosmente: Nyirati – Ország, Darabont, Nyilas, Győrfi, Barta, Vattai, Lovász, Lettner, Kovács Á., Tarjáni. Csere: Ritzl, Kulánda, Fellegi, Agóts, Széchenyi, Mascsák. Edző: Keller Zoltán.
Gól: Nikitscher (23., 67.), Széll (40.), ill. Lettner (65., 78., a másodikat 11-esből).
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




