NB III tabella megtekintése

Újabb hétközi forduló az NB III.-ban

Folytatódik a sűrű menetrend.

Ismét hétközi fordulót rendeznek az NB III. Közép csoportjában: mindkét Csongrád-Csanád megyei csapat idegenben lép pályára a szerdán 17.30-kor kezdődő játéknapon.

Három forduló után vezeti a bajnokságot a Hódmezővásárhelyi FC, amely most a sereghajtó, pont nélkül álló Monorhoz látogat. A Pest megyeiek szoros meccsen maradtak alul a Budapest Honvéd II. és a Kecskemét II. ellen, valamint a Majostól kaptak ki hazai pályán – Antal Krisztián, a HFC edzője azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a sebzett vad a legveszélyesebb, azaz közel sem számíthatnak könnyű meccsre az eddigi három találkozó eredményeitől függetlenül.

A Makóra a tavalyi ezüstérmes Balassagyarmat vár idegenben: a makóiak legutóbb elveszítették bajnokságbeli veretlenségüket, viszont a Nógrád megyei csapat a Dabas elleni sikert követően két, egygólos vereséget szenvedett. Mint azt Siha Zsolt, a Maros-partiak trénere kiemelte, elsősorban a saját játékukat kell rendbetenniük, hiszen eddig hullámzó teljesítményt nyújtottak – ugyanakkor van miért visszavágniuk ellenfelüknek, hiszen tavaly mindkét alkalommal kikaptak soros ellenfelüktől.

A szerdán 17.30-tól kezdődő Monor-HFC, valamint Balassagyarmat-Makó meccsekről eredménykövetővel jelentkezünk!

(Fotó: Ádok Zsanett)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14