Újabb megyei játékvezető az NB III.-ban

Jól sikerült a debütálása.

Bartucz Tamás személyében újabb Csongrád-Csanád megyei játékvezető debütálhatott az NB III.-ban, miután ő vezethette a Kozármisleny–Dabas mérkőzést.

– Amikor megkaptam a küldést a Kozármisleny-Dabas mérkőzésre, nagyon boldog lettem, majd, ahogy teltek a napok és haladtunk a hétvége felé egyre izgatottabb lettem. Minden meccs előtt izgulok, de ez más volt, főleg mert két olyan csapat találkozott – a Kozármisleny és a Dabas – akiket a bajnokságot megelőzően a tabella első felébe vártak, tehát tudtam, hogy egy jó meccsre megyünk. A mérkőzésre Kakuk Szabi és Bereczki Bence kollégákkal mentem, akik már rutinosnak mondhatóak az NB III-ban. Ezúton is szeretném megköszönni nekik, hogy segítették a debütálásomat – mondta a csongradjb.hu-nak a debütáló játékvezető, aki megjegyezte, jó osztályzatot kapot a mérkőzés ellenőrétől.

– Akit elsősorban ki szeretnék emelni az édesapám, akivel a mai napig minden mérkőzésem után beszélünk, beszámolok neki és jó tanáccsal lát el, ha szükséges. Tőle tanultam, lestem el a legtöbbet. Másodsorban a “régi szentesi öregeket” szeretném kiemelni, akik már sajnos nem működnek. Az elmúlt évben, akik a legtöbbet segítettek, két kollégát említenék meg: Kócsó Tibit és Tihanyi Gabit, akikkel hétről-hétre együtt járunk meccsre – idézte fel Bartucz Tamás, kitől tanult a legtöbbet az elmúlt időszakban.