NB III tabella megtekintése

Újoncok találtak be a Szeged-GA-ban

A Makót győzték le felkészülési meccsen.

Gyulán találkozott egymással a Szeged-Grosics Akadémia és a Makói FC. A hazaiaknál az új igazolások, így Popin, Zvara és Andorka is szerepet kapott, míg a Makóban próbázóként lépett pályára az ősszel a SZEOL SC-t erősítő védő, Szabó Attila, valamint a szélső támadó, Göncző László – mellettük az eddig a Szőregben játszó védő, Deák Bence játszott még a hagymavárosiaknál újként.

A Szeged-GA gyorsan előnybe került, miután Máté egy szabadrúgás után juttatta vezetéshez csapatát, majd a hazaiak egy szöglet után duplázták meg az előnyüket a második félidőben, végül közvetlenül a lefújás előtt állították be a végeredményt.

A Szeged-Grosics kedden az UTA Arad ellen folytatja az edzőmeccseket sorát, míg a Makó legközelebb szerdán a klub megyeegyes csapata elleni, egymás közötti játékkal gyakorol.

Felkészülési mérkőzésen:

Szeged-Grosics Akadémia – Makói FC 3-0 (1-0)
Szeged-GA: Szántai – Achim, Moga, Tóth, Pászka, Popin, Oláh, Germán, Coroian, Máté, Zvara. Cserék: Alekszics, Szabó, Fülöp, Cigan, Erdei, Andorka, Farkas, Zabari, Horváth, Hegedűs, Lőrinczi.
Makó: Garamvölgyi – Podonyi, Lászik, Szabó A., Tamaskó, Varga R., Gémes, Tóth T., Busa, Babolek, Széll. Játszott még: Bány B., Deák, Vajna, Juhász, Zsoldos, Frank, Göncző. Edző: Kolozsvári János.
Gól: Máté, Lőrinczi, Zvara.

Fotó forrása: szeged-grosicsakademia.hu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14