NB III tabella megtekintése

Itthon tartotta a 3 pontot a HFC

Győzött a Vásáhely, kikapott az Iváncsa!

Fontos győzelmet aratott a Hódmezővásáhelyi FC a Majos ellen: a vásárhelyiek ezzel kihasználták az Iváncsa botlását, amely hazai környezetben kapott ki a Monortól, így a HFC a tabella élére állt – igaz, az Iváncsa kettő meccsel kevesebbet játszott a Vásárhelynél.

Az első félidőben ugyan hiába kereste, nem találta a rést a jól záró vendégvédelmen a HFC. A fölényben futballozó hazaiak vezetésére a szünet után nem sokat kellett várni, Zámbori bombagóljával sikerült előnybe kerülni, majd a semmiből, egy megpattanó lövéssel egyenlített a Majos.

Nem sokkal később viszont Ondrejó remek labdájával Schildkraut lépett ki, és lőtt egy újabb szép gólt a vendégek kapujába – a meccset végül tíz perccel a vége előtt egy kipattanó után Schildkraut döntötte el végleg.

NB III. Közép csoport, 29. forduló

16.00

Hódmezővásárhelyi FC–Majos 3–1 (0-0)
Hódmezővásárhely, vezette: Muhari Gergő (Kovács II., Vrbovszki).
HFC: Deczki – Vastag, Ondrejó, Schildkraut (Juhász, 84.), Hunya, Bata (Hegedűs, a szünetben), Irmes (Tapiska, a szünetben), Orosz, Pesuth (Borbás, 81.), Zabari (Rabecz, 73.), Zámbori. Edző: Antal Krisztián.
Majos: Genzler – Lőrinc (Sajnovics, 83.), Ledneczki (Pál, a szünetben), Kugli (Bányai, 83.), Bognár (Petrovics, 55.), Hock, Nagy N. (Lizák, 75.), Lakatos-Lengyel, Tratnyek, Budai, Rituper. Edző: Kardos Ernő.
Gólszerzők: Zámbori (48.), Schildkraut (64., 80.), ill. Hock (61.).
Sárga lap: Hunya (34.), Rabecz (85.), Borbás (90.), ill. Tratnyek (45.), Pál (90.).

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14