NB III tabella megtekintése

Újra pályán az NB III.-asok

Jön a folytatás a hétközi fordulót követően.

A magyar válogatott Albánia elleni idegenbeli mérkőzése miatt ezúttal nem vasárnap, hanem szombaton rendeznek NB III.-as fordulót: a hatodik fordulóban a Hódmezővásárhelyi FC visszavághat az ESMTK-nak, míg a Makó az MTK Budapest II. vendége lesz.

A vásárhelyiek ismét Makón fogadják majd az ESMTK-t, amelytől nemrég a MOL Magyar kupában kikapott a hagymavárosban, így most itt az esély, hogy a bajnokságban vágjon vissza Koncz Zsolt csapata. Főleg, hogy a HFC legutóbb értékes győzelmet szerzett az FTC II. vendégeként. A pesterzsébetiek ráadásul eddigi két idegenbeli bajnokijukon még nem tudtak nyerni: remélhetőleg a szerdai siker kellő löketet ad a HFC-nek az első hazai győzelemhez, hiszen eddig mindkét hazai meccsén pont nélkül maradtak a kék-sárgák.

Nagyszerű pozícióból várhatja a szombati napot a Makó, amely négy sikerével 12 pontos, nem mellesleg újoncként a második helyen áll a Közép csoportban. Most az MTK II. vendége lesz, amely eddig csak egyszer játszott otthon: akkor az FTC II.-vel gólnélküli döntetlenre végzett Kanta József csapata. A Makónál eddig a nyolc lőtt gól szépen eloszlott a csapaton belül, összesen hatan lőttek gólt a Maros-partiaknál – erre a csapatmunkára pedig sok szüksége lesz a fővárosiak otthonában is a makóiaknak.

A szombaton 16 órakor kezdődő Hódmezővásárhelyi FC–ESMTK valamint MTK Budapest II.–Makó FC mérkőzésekről élő eredménykövetővel jelentkezik a csfoci.hu!

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14