
Szezonbeli utolsó idegenbeli bajnokiját játssza a KÉSZ-St. Mihály Szeged, amely szombaton 17 órától az MTK Budapest vendége lesz.
A két klub az utóbbi időszakban sűrűn találkozott egymással: a téli teremtorna döntője után a szegediek örülhettek, míg március 6-án a magyar kupa negyeddöntőjében 5–0-ra nyert az MTK – mintegy két hónappal később, most szombaton most a bajnokságban találkoznak a felek.
Az MTK a bajnokság harmadik helyén áll, és matematikai esélye még van a második hely elérésére, ami azért fontos, mert az alapszakasz végeztével az első kettő csapat játszik a bajnoki címért, míg a harmadik és negyedik helyezett a bronzéremért játszik egymással – az MTK már biztosan éremért játszhata szezon végén, hiszen az ötödik DVTK már nem érheti utol.
A St. Mihály még akár hatodik is lehet, hiszen az előtte álló csapatok, a Szekszárd, a Haladás, a Soroksár és az Astra is három ponton belül vannak, de egy fővárosi győzelem mindenképpen bravúrnak számítana.
A szegediektől a napokban távozott Milana Knezevics, a légiós ugyanis megtagadta a játékot a Diósgyőr elleni mérkőzésen, így a klub szerződést bontott vele.