Megye I tabella megtekintése

Városi derbit is hoz a megyeegy harmadik fordulója

Prognózis a harmadik kör meccsei elé.Szegedi VSE – FK Szeged (szombat, 17.00)Hibátlan két fordulón van túl a SZVSE, amelyhez hasonlóan az FK Szeged is veretlenül várhatja a városi rangadót: igaz, a kék-feketék csak egy bajnokin vannak túl, amelyen az utolsó pillanatokban szerzett góllal tudtak pontot szerezni a Maros partján. Az előzetes esélyek a bajnoki címre áhítozó Vasutasok mellett szólnak, azonban egy városi derbi éppen attól derbi, hogy bármi előfordulhat – a találkozóról élő, szöveges közvetítéssel jelentkezik a a csfoci.hu!Makó II. – Röszke SK (szombat 17.00)Az egyiknek sikerül, a másiknak nem – szól a régi sláger, ami erre a meccsre tökéletesen igaz. Az első forduló csalódását követően (amikor a Makó II. a hajrában kapott gól miatt nem nyert, a Röszke pedig pont nélkül térhetett haza Szentesről) a javítás a röszkeieknek sikerült, hiszen sima győzelmet arattak a Zsombó felett – a makói fiatalok viszont kikaptak Szőregen, így jelenleg nyeretlenül várhatják a szombati találkozót. A két újonc meccséből egy gólgazdag összecsapás is kerekedhet – valamelyest nagyobb nyomás a hagymavárosiakon lehet!Zsombó SE – Székkutas TC (szombat 17.00)Úgy tűnik, még idő kell a Zsombónak ahhoz, hogy összeálljon az idei csapata: az első körben ugyan két büntető okozta a vesztüket a Szőreg ellen, egy héttel később viszont a Röszke már akcióból is be tudott találni a Zsombónak. A Székkutasnak volt esélye a Szentes ellen, de végül örülhetett a döntetlennek is – akár mindkét csapat őszét is meghatározhatja, hogyan alakul kettejük csatája, hiszen aki a harmadik meccsén is nyeretlen marad, az már jelentős lépéshátrányba is kerülhet!Kiskundorozsmai ESK – Szentesi Kinizsi (szombat 17.00)Nem jött össze az országos főtáblás szereplés a Dorozsmának, Szabó Zsolt csapata pár nap alatt ráadásul kétszer is kikapott a Tiszaszigettől. Most egy más játékerőt képviselő Szentest fogadnak, ugyanakkor a Kurca-partiak erejéről sokat elárul, hogy hátrányból is képesek voltak fordítani Székkutason, a mellett, hogy legyőzték a Röszkét. A szentesi támadóalakzat egyelőre jól működött – mégsem fogadnánk arra, hogy sok gólt látnak a nézők szombaton Dorozsmán.Tiszasziget – HFC II. (szombat 17.00)Az előző bajnokság érmeiről döntött a két csapat utolsó fordulóban, Vásárhelyen lejátszott meccse: a múlt persze már elmúlt, de az eddigiek alapján most is harcban lehet mindkét csapat a dobogós helyekért. A Tiszasziget az eredményes bajnoki rajt mellett ott van a Magyar Kupa főtábláján is, hazai környezetben pedig mindenképp esélyesebb a három pontra – más kérdés, hogy a bárhol veszélyes vásárhelyi fiatalok ellen aligha mehet biztosra Bernát Péter együttese!UTC – Algyő (szombat 17.00)Sem pont, sem rúgott gól nem sikerült még az UTC-nek, és most sem egy olyan meccs előtt áll, ahol nagy sansza lenne ezen sorozatok megszakítására. A címvédő Algyő azok után, hogy legyőzte a HFC II.-t a nyitányon, behúzta a bordányi rangadót is – a rá váró nehezebb feladatok előtt pedig fontos lenne a regnáló bajnok számára, hogy újra három pontot szerezzen. Az UTC teher nélkül játszhat – de persze azért dolgoznak a Kertész utcában, hogy „beiratkozzanak” a bajnokságba.Foliaplast-Bordány SK – Csongrád-Kunság Aszfalt (vasárnap 17.00)Vasárnapra egy igazi derbi marad, mégha egyik gárda sem úgy kezdte a szezont, ahogy azt elképzelte a rajt előtt. Mindkét együttes pont nélkül áll a tabellán, bár a tavalyi ezüstérmes csak egy meccsen van túl, de a SZVSE-t nem tudta feltartóztatni – ugyanígy járt a Bordány is, annyi különbséggel, hogy ők a Vasutas-stadionban kaptak három gólt. A javítás szándéka bizonyára mindkét félben erőteljesen dolgozik, kérdés, hogy ez melyik csapatban fog jobban érvényesülni.A Szőreg szabadnapos.

Fotó forrása: Kovács Ferenc / szegedma.hu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.MÓRAHALOM VSE36
7.SZEGED 2011 KFT. II.36
8.Foliaplast-Bordány SK34
9.Hódmezővásárhelyi FC II.34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7