
Vékony Viktor személyében vásárhelyi védővel erősítette meg a keretét az NB II.-es Siófok. A 22 éves játékos Hódmezővásárhelyen kezdte a karrierjét, majd 2015-ben igazolt a Vasas Kubala Akadémiára, ezt követően Bicskén szerepelt – ahol már játszott a mostani siófoki edző, Dragan Vukmir kezei alatt.
A 2022-23-as idényben alapembere volt az NB III. Nyugati csoportjában szereplő bicskeieknek, hiszen összesen 34 meccsen lépett pályára, ebből 33 alkalommal kezdőként.
(Fotó: BFC Siófok)