Megye I tabella megtekintése

Vásárhelyről erősített a SZVSE

Rutinos labdarúgóval erősítette meg a keretét a Szegedi VSE, Major László újra együtt dolgozhat korábbi játékosával.

Az NB III-as Hódmezővásárhelyi FC-től igazolt a Csongrád megyei I. osztályban szereplő Szegedi VSE: a vasutasok Végh Ariellel (nyitóképünkön jobbra) bővítették keretüket a tavaszi idényre, így a 30 éves futballista újra együtt dolgozhat Major Lászlóval. Hasonlóan a játékoshoz, a szakember is a HFC-től érkezett a SZVSE-hez, ám korábban már több csapatnál is együtt dolgoztak. Végh Ariel 2016 nyarán igazolt Vásárhelyre, ahol tavaly 30 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, amely alatt egy gólt szerzett – az idei bajnokság őszi szezonjában 10 mérkőzésen lépett pályára a HFC színeiben.

– Az ok egyszerű – kezdte a csfoci.hu-nak Végh Ariel. – Vásárhelyen nem túl szimpatikusan megköszönték nekem, és pár embernek. Ott kezdődött a dolog, hogy beszakadt az egyik térdszalagom, és az eredmények sem jöttek, majd így jártam. Télen megkeresett pár csapat a megyéből, de a SZVSE volt a legkitartóbb, meg hát Laci személye is rúgott még rajta, benne gyerekkorom óta megbízok. Épp most beszéltük, ez lesz az ötödik csapat, ahol együtt dolgozunk, remélem, itt is sikeresek leszünk. – fogalmazott a HFC-től búcsúzó játékos.

A vasutasok esélyeivel kapcsolatban úgy látja, fiatal csapatuk van, amelyet 3-4 rutinos labdarúgó egészít ki, a dobogóra pedig kötelező odaérniük. – Az első forduló rögtön nehéz lesz, hiszen az éllovas Csongrád jön hozzánk. Keményen dolgozunk azért, hogy még szorossá tegyük magunknak a bajnokságot. Szeretnék még magassabb osztályban futballozni, de 2 éve már edzősködöm is, a SZVSE utánpótlásában, ez is fontos. – tette hozzá Végh Ariel, aki legutóbb 2013 őszén futballozott megyei szinten, akkor szintén a Major László által edzett UTC-ben, ezt követően az Orosházában, a SZEOL-ban és a Hódmezővásárhelyi FC-ben játszott, mielőtt a SZVSE-hez szerződött.

Fotó forrása: Török János /delmagyar.hu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.MÓRAHALOM VSE36
7.SZEGED 2011 KFT. II.36
8.Foliaplast-Bordány SK34
9.Hódmezővásárhelyi FC II.34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7