Komlós Lilla személyében egy védő a KÉSZ-St. Mihály Szeged első nyári igazolása. A 21 éves védő a Diósgyőrtől érkezik a szegediekhez. A szegediek új igazolása három év elteltével váltott csapatot, a miskolci időszak előtt a Debrecen csapatában nevelkedett, míg a 2024-25-ös idényben a miskolciaknál mind a 22 bajnokin kezdőként kapott lehetőséget.
– Miskolcon lejárt a szerződésem, s úgy gondoltam, máshol is szívesen kipróbálnám magam. Meglepett a Szeged érdeklődése, de nagyon örültem a megkeresésnek. Szeretem a kihívásokat, véletlenül sem ugrok el azok elől, ezért döntöttem úgy, hogy elfogadom az ajánlatot. Nagyon várom már a közös munkát a lányokkal és a stábtagokkal. A DVTK színeiben mindig jó meccseket játszottunk a Szent Mihály ellen, sok küzdelmes, kemény mérkőzésre emlékszem az elmúlt évekből. Izgatottan várom a felkészülést és a bajnokságot is már a szegedi együttes tagjaként, s persze biztosan nagyon különleges lesz majd a Diósgyőr ellen pályára lépni – nyilatkozta a szegediek új szerzeménye.
(Fotó: DVTK)




