NB III tabella megtekintése

A Makó kétgólos hátrányból nyert, itthon ikszelt a HFC

Idegenben győzték le az ESMTK-t, ponttal távozott Vásárhelyről a Monor.

NB III. Közép csoport, 36. forduló

Villámgyorsan előnybe került a Makó FC a fővárosban, ugyanis a negyedik percben egy hazai öngóllal vezetést szerzett. A tizedik minutumban jött a szépítő találat tizenegyesből. Zámbori Dániel szabálytalankodott a makói tizenhatoson belül, majd a büntetőt Molnár János váltotta gólra. A nyári időjárás miatt ivószünetet is tartottak a csapatok, majd a 29. percben átvette a vezetést az ESMTK Horváth Levente találatának köszönhetően. Még a szünet előtt megszerezte harmadik gólját is a hazai alakulat. Egy, a vendégvédők mögé belőtt labdát a hosszú alsó sarokba Gábor Lukács lőtt el.

Megtáltosodott a második félidőre a Makó. Az 54. percben már összességében a negyedik gólt szerezték Siha Zsolt tanítványai, így 4–3-nál visszavették a vezetést.

A parádés második félidei kezdés három ponttal párosult a Makónak, amely jövő vasárnap 17 órától a Gerjent látja vendégül.

17.00

ESMTK–Makó FC 3–4 (31)
Budapest, ESMTK stadion. Vezette Tóth Tamás (Szabó F., Molnár L.)
ESMTK: Jeszenszky – Dankó, Soós, Slezák, Lázár, Horváth L., Fekete (Horváth R., 76.), Molnár R., Molnár J., Gábor (Szűcs, 76.), Lucz. Edző: Turi Zoltán.
Makó: Bordás – Belanka (Rózsahegyi, a szünetben), Tamaskó (Varga R., 75.), Juhász J., Dóra D., Popgeorgiev, Zámbori D., Magyar Gy. (Major E., a szünetben), Széll K. (Rabecz, a szünetben), Pócs T., Nikics (Sirokmán, a szünetben). Edző: Siha Zsolt.
Gólszerző: Molnár J. (11. –11-esből), Horváth L. (29.), Gábor (36.), ill. Lucz (4. – öngól), Rabecz (47.), Popgeorgiev (51.), Sirokmán (54.).

Hamar, már a 13. percben vezetést szereztek a vendégek Vásárhelyen, amelyre a szünetig nem sikerült válaszolniuk a hazaiaknak. A második játékrész derekán Molnár Ádin egyenlített, majd két perccel később őt rúgta fel Kántor piros lapot érően. Nagyjából húsz percig játszott emberelőnyben a vásárhelyi csapat, a győzelmet jelentő gólt viszont nem sikerült megszereznie.

Hódmezővásárhelyi FC–Monor 1–1 (01)
Hódmezővásárhely. Vezette: Kovács Tamás (Molnár A., Németh B.).
HFC: Weszelovszky – Asztalos (Németh K., 60.), Molnár B., Huszár, Ondrejó, Tapiska (Kiss K., a szünetben), Bata, Molnár Á., Mezei O., Pilán (Orosz M., a szünetben), Hegedűs M. Megbízott edző: Antal Krisztián.
Monor: Bozsó – Nagy T., Barthel, Haragos, Varga Ö., Papp R. (Rácz, 63.), Hulicsár (Hegedűs B., 88.), Juhász Zs., Szabó Zs., Markos (Kocsis, 75.), Kántor. Edző: Kurucsai Milán.
Gólszerzők: Molnár Á. (70.), ill. Szabó Zs. (13.).
Kiállítva: Kántor (72.).

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14