Vereséggel zártak Szélpál Nóráék

Így harmadik helyen zárta az U17-es válogatott az elitkört.

A továbbjutás szempontjából nem volt tétje a magyar és a szerb válogatott gyirmóti mérkőzésének, már az előző játéknap végén eldőlt, hogy az olaszok nyerik az elitkört, és vehetnek részt a litvániai Eb-n. A magyar válogatott játékosai mégis motiváltan készültek a találkozóra, a második hely megszerzését tűzték ki célként. – írja az mlsz.hu.

Az esős időben, csúszós talajon megrendezett találkozó első félórájában a mieink irányították a mérkőzést, ám hiába birtokolták többet a labdát, igazán veszélyes lehetőségeket nem tudtak kialakítani. A szerbek többnyire a saját térfelükre szorultak, de egyetlen hiba elég volt számukra a gólszerzéshez: egy védelmi hiba után Plavcis tört kapura, és gurított a kifutó kapusunk mellett a hálóba (1-0). A mieink a gól után is fölényben futballoztak, de a támadójátékunk jóval visszafogottabb volt, mint három napja a csehek ellen, így szünetig nem tudtunk egyenlíteni.

Schumi Dorottya a szünetben, majd a 49. percben is cserélt, Buzás Kata és Vachter Fanni érkezett a pályára. Csapatunk nem találta a meccs ritmusát, az első félidei jelentős mezőnyfölényünk is eltűnt, a szerbek nem jelentettek veszélyt a kapunkra, de magabiztosan őrizték előnyüket. A legnagyobb helyzetünket a 78. percben alakítottuk ki, Pusztai Sára 14 méteres lövése után vetődve védett a szerbek kapusa. Az eredmény a lefújásig nem változott, a szerbek nyertek, és megszerezték a csoport második helyét, a mieink harmadikként zártak.

Szerbia-Magyarország 1-0 (1-0)
Magyarország: Terestyényi Anna – Nagy Virág, Bódai Viktória (Buzás Kata, 41.), Fördős Beatrix, Csolti Réka – Stefán Bernadett, Kovács Eszter, Pusztai Sára – Czellér Dorottya, Nagy Vanessza (Vachter Fanni, 49.), Szélpál Nóra (Papp Luca, 71.)

– Ezen a mérkőzésen nem működött a támadójátékunk, az utolsó passzaink rendre rosszul sikerültek, nem volt vége az akcióinknak. A csapatjátékunkkal nem volt probléma az elitkör három mérkőzésén, jó volt a csapategység is, de az egyéni hibák és az ellenfél kapuja előtti határozatlanság miatt nem tudtunk olyan eredményt elérni, amit szerettünk volna – nyilatkozta a találkozót követően Schumi Dorottya.

Fotó forrása: mlsz.hu