A 17. fordulót rendezik vasárnap az NB III. Közép csoportjában: az új edzővel készülő SZVSE a veretlen Iváncsát fogadja, míg a rossz sorozatát megtörő HFC a Monorhoz látogat.
Immáron Paksi Péter vezetésével készül az SZVSE, a Vasutasok új trénerének első feladata pedig nem éppen a legkönnyebb fajtából érkezik, hiszen az az Iváncsa látogat Mórahalomra, amely eddig még nem kapott ki a bajnokságban: a mezőnyből egyedüli csapatként mondhatja el ezt magáról a Fejér megyei csapat. A rutinos, pengés labdarúgókkal teli gárda egy meccsel kevesebbet játszott, mint a jelenlegi listavezető Kecskemét, amely csak jobb győzelmi arányának köszönhetően előzi meg az Iváncsát a tabellán: az SZVSE ellenfele ráadásul képes a gólerős játékra is, így védekezésben igencsak figyelnie kell majd a szegedieknek.
Nyolc meccs óta tartó negatív szériája szakadt meg a Hódmezővásárhelyi FC-nek legutóbb, a Majos legyőzésével abban bíznak Vásárhelyen, végleg maguk mögött hagyták ezt az időszakot. Mindezzel együtt is kieső helyen állnak a kék-sárgák, viszont ha sikerülne győztesen folytatniuk, akkor már a 10. Dabas-Gyónt is megközelíthetnék, hiszen a 10. hely is csupán öt pontra van jelenleg a HFC-től. Ehhez persze szintén egy hiba nélküli, koncentrált játék kell majd Kandó Róbert csapatától, amely vendégként augusztus 30-án szerzett utoljára pontot.
A vasárnap 13.30-kor kezdődő SZVSE–Iváncsa és Monor–Hódmezővásárhelyi FC mérkőzésekről a csfoci.hu élő eredménykövetővel jelentkezik!
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




