A vármegyei futball szombati eredményei

Már nem hibátlan az Algyő II. és a Székkutas sem.

Összesen harminc gólt hozott a vármegyei I. osztály öt szombati mérkőzése. Nyolc-nyolc találat esett a Kertész utcában és Algyőn is: előbbi helyszínen fél óra alatt hat, ám ebből ötször a Tiszasziget volt eredményes, míg Algyőn ugyan vezetett a Mórahalom, de bő negyed órával később már kétgólos hátrányban volt. Szintén hat rúgott góllal zárt a Kiskundorozsma is, így a dorozsmaiak és a Bordányt legyőző Makó is 16-16 ponttal áll, őket követi a 15 pontos Algyő. Továbbra is veretlen a Szentes, amely a második félidőben fordított az újonc Mindszent otthonában.

Az emberhátrány után kiütéses vereséget szenvedett a Csongrád az Ásotthalomtól, így a hazaiak a hatodik meccsüket is elveszítették a vármegyei II. osztályban. Először veszített pontot, egyben a veretlensége is odalett a forduló előtt listavezető és hibátlan Algyő II.-nek, amely kikapott az Öttömös otthonában, így csanyteleki sikerével a Sándorfalva II. átvette a vezetést a bajnokságban. Nincs meg az első pontja idegenben a Földeáknak, ezúttal Mártélyon kapott ki az újonc, a Domaszék Forráskúton, míg a St. Mihály a Röszke otthonában tudott nyerni.

Már csak a Zsombó hibátlan a vármegyei III. osztályban, miután a zsombóiak legyőzték a Kiszombort is: a Székkutas az ötödik meccsén döntetlent játszott az Ülléssel, így megszakadt győzelmi szériája.

A megyenégy Tisza-Maros csoportja két magabiztos hazai sikert hozott, míg a Homokháti csoportban a Sándorfalva IV. is gólzáporos diadalt aratott.

Vármegyei I. osztály

16.00:

Clean Star Complex Dorozsma–Deszk 6–0 (3–0)
Gól: Bodonji (2.), Holcsik (38., 81., 88.), Ottlik Márk (44.), Molnár Á. (81., 11-esből).

UTC–Tiszasziget 2–6 (1–5)
Gól: Lőrincz (24.), Nagy G. (62.), ill. Albert (9., 12., 31., az elsőt 11-esből), Patai (20., 72.), András (27.).

Makó–DB Futball Fair Trans 4–1 (1–0)
Gól: Vas (29., 70.), Povázsai (64.), Frank (75.), ill. Kovács K. (86.).

M-Perfect Home-Algyő–Pacapime Mórahalom 6–2 (3–1)
Gól: Szilágyi (32., 36.,77., a másodikat 11-esből), Farkas G. (39.), Bozóki (69., 82.), ill. Antman (21., öngól), Patkós (49.).

Mindszent–Szentesi Kinizsi 1–2 (1–0)
Gól: Hortobágyi (31.), ill. id. Mihály R. (62., 73.).

Vármegyei II. osztály

14.00:

Röszke–St. Mihály 0–3 (0–2)
Gól: Nagy B. (2), Nagy G.

16.00:

Mártély–Földeák 3–1 (2–1)
Gól: Papp E. (25., 35.), Kristó Á. (67.), ill. Fóris A. (13.).

Öttömös–Algyő II. 4–2 (0–1)
Gól: Ciric N. (60., 72., 87.), Ivkovic I. (77.), ill. Mityók K. (31.), Kovács M. (62.).

Csanytelek–Sándorfalva II. 2–3 (1–2)
Gól: Szalai B. (14.), Balogh B. (51.), ill. Dancsok D. (32.), Tóth L. (47.), Tielesch G. (56.).

Csongrád-Plútó Taxi–Ásotthalom 2–11 (1–2)
Gól: Deli L. (15.), Lingurárin B. (88.), ill. Papdi G. (14., 43., 55., 62., 66., 71.), Dobák T. (74.), Kátai I. (78.), Pióker T. (83., 87.), Savanya M. (85.).
Kiállítva: Deli L. (60., Csongrád).

Forráskút–Domaszék 2–3 (2–1)
Gól: Kozma Z. (27.), Csuka M. (31.), ill. Fodor Á. (11.), Horváth Cs. (52.), Horváth Z. (54.).

Vármegyei III. osztály

16.00:

Apátfalva–FC Szegvár 4–1 (1–0)
Gól: Bartucz M. (35., 61.), Kis B. (48.), Berczán Á. (55.), ill. Bihari T. (72.).

Székkutas–Üllés 3–3 (1–1)
Gól: Szikszai Á. (22.), Daraki Z. (61.), Szabó I. (63.), ill. Lajkó B. (23.), Peták M. (55.), Csamangó O. (74.).

Zsombó–Kiszombor 3–0 (2–0)
Gól: Péter S. (32.), Mihálffy Zs. (45.), Kacsala N. (69.).

Makó FC-Duocor-Givaudan–Hódmezővásárhelyi TUS-Erzsébet FK 4–3 (3–1)
Gól: Szilágyi Zs. (13., 16.), Murvai M. (41.), Bíró T. (51.), ill. Kecskeméti L. (37.), Tóth P. (65.), Vizi D. (88.).
Kiállítva: Hajduk Zs. (85.), Németh G. (94., mindketten HTUS-Erzsébet FK).

Vármegyei IV. osztály, Tisza-Maros csoport

13.30:
Kiskundorozsma II.–Csanádpalota 10–0 (4–0)
Gól: Tóth N. (2., 45., 58.), Török D. (9., 70.), Balogh D. (12., 59.), Perecz M. (51.), Szabó L. (61.), Csányi I. (86.).

16.00: Eperjes–Magyarcsanád 7–0 (3–0)
Gól: Vincze Z. (2., 57.), Kabai I. (11., 11-esből), Elekes K. (29., 80.), Sramkó L. (75., 77.).

Homokháti csoport

16.00:
Zákányszék II.–Csanytelek II. – (–)
Gól:

Sándorfalva IV.–Tömörkény II. 9–1 (4–1)
Gól: Koncz M. (15.), Tóth A. (17.), Miklós M. (25.), Koncz R. (32., 77., 87., a másodikat 11-esből), Pataki M. (61.), Ferró Sz. (74.), Bakos M. (90.), ill. Nemes I. (18.).