Kikapott a női válogatott Izlandon

Vágó Fanny adta a gólpasszt.4-1-es vereséggel kezdte az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar női válogatott, amely Izlandon lépett pályára. Markó Edina csapatában kezdőként lépett pályára a szegedi Vágó Fanny, aki a magyarok gólja előtt a gólpasszt jegyezte.Egyenlíteni még sikerült, de a szünet után Izland dominált, és végül 4-1-re nyert.A magyar csapat legközelebb október 4-én Svédországot fogadja Miskolcon.

Győrben kezd a Szent Mihály

Rajtol a női labdarúgó NB I.Szombaton kezdődik a női labdarúgó NB I: a nyitófordulóban a Szent Mihály a Rába partjára utazik, és a Győri ETO FC vendége lesz.

Két győzelem az MTK ellen

A Szent Mihály felnőtt és U19-es csapata is nyerni tudott.Csütörtökön Mórahalmon fogadta az MTK csapatait a Szent Mihály: a felnőttek az U19-es, míg a szegedi ifjúságiak az MTK U16-os csapata ellen játszottak felkészülési mérkőzést.Hódi Mihály együttese 6-1-re győzött fővárosi ellenfelével szemben, a gólokon Szélpál Nóra, Sladjana Micic és a dupláig jutó Török Lilla, valamint Nagypál Fatima osztozott. Utóbbi játékos próbázó jelenleg a Szent Mihályban, a  22 éves játékos az Astrától térhet vissza Csongrád megyébe, de korábban játszott a Ferencvárosban is.Az U19-esek 2-1-re győzték le az MTK U16-ot, így a csütörtöki kettős mérkőzés dupla szegedi győzelmet hozott.Szent Mihály - MTK U19 6-1Szegedi gól: Szélpál N., Micic, Török L. (2), Nagypál F. (2). Hódi Mihály: - Tanulságos mérkőzés, a második félidőben már nem játszottunk olyan jól. Nem az eredmény az elsődleges, egyúttal köszönjük az MTK-nak, hogy eljöttek, remek edzőpartnerek voltak!

Mórahalmon fogadja az MTK-t a Szent Mihály

Kettős mérkőzést vívnak a szegediek.Ma 18 órától újabb felkészülési mérkőzést vív a Szent Mihály női labdarúgó-csapata, amelynek felnőtt és U19-es csapata is pályára lép Mórahalmon.A homokháti pályára nem más érkezik, mint az MTK, a honi női labdarúgás egyik legkiemelkedőbb együttese. A Szent Mihály felnőttjei az MTK felnőtt és U19-es labdarúgóiból álló vegyes csapattal, míg a szegediek U19-esei a fővárosiak U16-os és U19-es csapatából álló együttessel játszanak felkészülési mérkőzést.Mindkét találkozó 18 órától kezdődik.

Toborzót tart a Szent Mihály

Várják a futballozni vágyó lányokat.

Győrben kezd a Szent Mihály

Megvan az új idény sorsolása.Győrben nyitja a JET SOL Liga női labdarúgó NB I új idényét a Szent Mihály: a csapat az ETO FC Győr vendége lesz, majd először a DVTK-t fogadja.

Elkezdte a Szent Mihály

Egyelőre távozói akadnak a klubnak.

Többet vár jövőre a vb-t megjárt Szent Mihály-játékos

Marlo Sweatman hazatért a franciaországi világbajnokságról.

Nem csupán játékosa lesz a Fradinak Vágó Fanny

Edzőként is dolgozik majd a zöld-fehéreknél.

Vágó Fanny duplázott Ciprus ellen

Győzelem a magyar női labdarúgás napján.Az U14-es korosztály bajnoka Közép-Magyarország régiós válogatottja lett. Női A-válogatottunk pedig 6-1-re verte Ciprust a Női Labdarúgás Napján. - számol be róla az mlsz.hu.