Női foci
Kettős győzelemmel maradt bent a Szent Mihály
Fehérváron is nyertek a lányok, jövőre is NB I-es a Szent Mihály!
Jó helyzetből várhatja a visszavágót a Szent Mihály
Komoly előnyről kezdődik a második 90 perc.Múlt szombaton remek második félidei játékának köszönhetően tekintélyes előnyt épített ki a Szent Mihály a Mol Vidi FC-vel szemben az NB I-ben maradásért vívott osztályozó odavágója során: Hódi Mihály együttese 6-1-es sikert aratott, mindez azt jelenti, hogy négy góllal is kikaphat, még akkor is az élvonal tagja marad.Persze a szegediek aligha ilyen szándékkal lépnek pályára Székesfehérváron, de tény: jóval könnyedebb hangulatban játszhatnak a lányok, mint az első mérkőzésen - és mintha ez is látszódott volna a makói meccs elején, igaz, végül kétséget sem hagytak a végeredményt illetően.Szombat este 19 órára választ kapunk arra a kérdésre: sikerül-e kivívnia a bennmaradást a Szent Mihálynak?
A Dévaványa nyerte a Mórahalom-kupát
Hatcsapatos tornát rendeztek a hölgyeknek.A szezon zárásaként a 19. Mórahalom-kupának adtunk otthont, amelyre 5 csapat fogadta el meghívásunkat. A nyári tornánkra jellemzően ideér a hőség, ezúttal sem volt másképp, két kis pályán „pörgettük” a körmérkőzéseket, de ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy begyűjtsük a jellegzetes focista barnulási, avagy égési mintákat - számol be róla a mórahalmi női focicsapat Facebook-oldala.A tornát a hibátlan Dévaványa csapata nyerte, utolsónak kiírt, ki-ki meccsen dőlt el a további két dobogós hely sorsa, a Harkány Csorvás elleni győzelmével a Mórahalom megőrizte 2. helyét, míg a Harkány a dobogó alsó fokára lépett fel, így a három hasonló kaliberű csapat közül a Csorvásnak jutott a 4. hely, míg az 5. és 6. helyre a fiatalok, a Madaras és a Szilády futott be.A torna végeredménye:1. Dévaványa2. Mórahalom3. Harkány4. Csorvás5. Madaras6. Szilády KiskunhalasGólkirálynő: Szabó Tünde Imola (Dévaványa)Legjobb kapus: Schramm Petra (Harkány)Legjobb hazai játékos: Sashalmi Erika.
ONLINE: ötgólos előnybe került a Szent Mihály
A szünet után kiütötte ellenfelét a Szent Mihály.Női labdarúgó NB I, osztályozó, 1. meccsSzent Mihály - Mol Vidi FC 6-1 (1-1)Makó, vezette: Somogyi Sára (Belicza Bence Péter, Marozsi Gábor Bence).Szent Mihály: Skoric - Boros, Szil, Vass (Horváth H., 34.), Koprena, Bartalis, Temesváry, Lipták, Micic (Görög, 76.), Pilán (Sacvanya, 50.), Török. Edző: Hódi Mihály. Mol Vidi FC: Szalai - Földesi, Pasker, Gergics (Szabó II. B., 64.), Orgoványi, Trampler, Szabó I B. (Szehofner, 76.), Jánosi, Földvári, Janus, Romanoczki. Edző: Gajdóczi Tibor.Gól: Lipták (10.), Bartalis (47.), Török (64., 87.), Szil (74., 86.), ill. Trampler (21.).
Válogatott meccsel ünneplik a női labdarúgás napját
A keret tagja Vágó Fanny és Csányi Dia is.Június 16-a a női labdarúgókról fog szólni Telkiben, ahol az MLSZ ötödik alkalommal rendezi meg a Női Labdarúgás Napját. Ez alkalomból Ciprus válogatottjával mérkőzik meg Markó Edina csapata, amelybe fiatalok is meghívót kaptak. Továbbá az U14-es korosztály lányai is megmutathatják magukat a felnőtt csapat játékosai előtt is - írja az mlsz.hu.Az Európai Labdarúgó-szövetség és az MLSZ közösen dolgozik a női futball és különösen az utánpótlás, az U14-es korosztály fejlesztésén. Az országot a program négy régióra tagolja, amelyek az elmúlt hónapokban kialakították saját válogatott csapatukat. E négy együttes fog két-két mérkőzést játszani vasárnap.A nap fő eseménye pedig a Magyarország–Ciprus női válogatott mérkőzés lesz 15.30-től az MLSZ edzőközpontjának centerpályáján. A keretbe az U19-es csapatból Kovács Laura és Vachter Fanni mellett Pusztai Sára is meghívót kapott, karrierje során most először.A női A-válogatott kerete:Kapusok:Szőcs Réka (MTK Hungária FC)Samu Anna (Ferencvárosi TC)Bíró Barbara (Haladás-Viktória FC)Védők:Tóth Barbara (MTK Hungária FC)Szabó Viktória (Ferencvárosi TC)Turányi Lilla (MTK Hungária FC)Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)Tóth Alexandra (Haladás-Viktória FC)Pinczi Anita (MTK Hungária FC)Kovács Laura (ETO FC Győr)Középpályások:Csányi Diána (MTK Hungária FC)Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC)Csiszár Henrietta (FC Bayer 04 Leverkusen)Csiki Anna (Ferencvárosi TC)Kocsán Petra (Ferencvárosi TC)Zeller Dóra (FC Bayer 04 Leverkusen)Rácz Zsófia (Haladás-Viktória FC)Pusztai Sára (Ferencvárosi TC)Csatárok:Zágor Bernadett (SKN St. Pölten)Vágó Fanni (SKN St. Pölten)Németh Loretta (klub nélküli)Vachter Fanni (DVTK)Süle Dóra (ETO FC Győr)




