Hat év után újraindul a futball Tápén

Szombaton debütálnak.

2013-ban a megyei I. osztály bajnoka, két évvel később pedig ezüstérmese volt a Tápé ESK. 2016-ban azonban egy szomorú esztendő volt a klub életében, hiszen a 2015-16-os idény végén megszűnt a csapat, azóta pedig nincs felnőtt futball Tápén. Egészen mostanáig: az újjáalakult csapat ugyanis elindul a megyei IV. osztályban.

– Dönczi Richárd barátommal úgy gondoltuk, hogy itt az ideje egy tápéi csapatot alapítani, hiszen nagy hagyományokkal bír a helyi labdarúgás, és a szurkolóknak is hiányzott egy tápéi identitású csapat. Több ízben megfordultunk a csapatnál, amikor éppen nem itt játszottunk, akkor szurkolóként jelen voltunk. A tápéi pályának sajátos hangulata van. Az erőforrások a rendelkezésünkre állnak ahhoz, hogy elkezdjük építeni alulról a tápéi futballt – mondta portálunknak Veres Gábor, a klub alelnöke, a klubot pedig Dönczi Richárd vezeti elnökként.

Ami a csapat keretét illeti, 6-7 olyan játékos került a csapathoz, akik korábban játszották már Tápén. Ismerős név lehet Bacsa András és Szabó Béla, akik az újjáalakult csapatban játszanak. A csapatot edzőként Paszternák Zoltán vezeti majd, ám jelenleg munkahelyi elfoglaltsága miatt szeptemberben csatlakozik a csapathoz, addig a balástyai tréner, Kiss Máté segítségével oldják meg az edzői feladatokat.

A csapat szombaton a megyekettes St. Mihályt fogadja a megyei magyar kupa selejtezőjében, majd a megyei IV. osztály Homokháti csoportját az Üllés II. vendégeként indítja szeptember 4-én. A csapat a tápéi pályán játszhatja majd a hazai meccseit, köszönhetően a St. Mihály hozzájárulásának – a csapat pedig régi tápéi mezben is játszhat, köszönhetően Molnár Jánosnak is, aki megőrizte a korábbi szereléseket.

– Egy erős középmezőnybe várjuk a csapatot, de meglátjuk, mi lesz. Jelen pillanatban még nem látjuk a mezőny erősségét, valószínűleg nem leszünk rosszak, de komolyabb célkitűzést nem mertünk megfogalmazni az első évben, erre majd egy évet várni kell – tette hozzá Veres Gábor.

(Archív fotó: Kovács Ferenc)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei IV. osztály Homokhát

#Csapat nevePont
1.Ásotthalmi TE55
2.ALGYŐ SK II.45
3.FORRÁSKÚTI FK42
4.SÁNDORFALVA SK II.41
5.Csongrád TSE II39
6.FEKETESZÉLI DOMASZÉK SK35
7.DÓC KE33
8.Tömörkény KSE II-U1915
9.Ópusztaszer SE14
10.KSE BALÁSTYA II.12
11.SZATYMAZI SE10
12.Csanytelek SC II8